Felkerült a kormányzati portálra a postatörvény módosításáról szóló javaslat, sok posta bezárhat a következő időszakban.

Hatékonyság kellene

Nagy Márton április elején beszélt arról, hogy a Magyar Postát rendbe kell tenni, jobban oda kell figyelni, a maximumot ki kell hozni és a magyar állam számára a legolcsóbb működést kell biztosítani. A gazdaságfejlesztési miniszter azonban nem árulta el, hogy miként gondolja ezt a rendbe tételt és legolcsóbb működést. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Senkinek sem lesz jobb

Most viszont felkerült a kormányzati portálra a postatörvény módosításáról szóló javaslat, amelyből már körvonalazódik, hogy mi a szándék az állami vállalattal. Csak egy apró kis módosítást eszközölnek, de annak jelentős következményei lehetnek, aminek aligha fognak örülni a lakosok és a Posta dolgozói.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Most így szabályoznak

A jelenlegi törvény szerint a Postának 25 ezernél nagyobb népességszámú településeken 25 ezer lakosonként legalább egy postahelyet kell biztosítania – írja az Mfor.

Így szigorítanának

Vagyis törvényileg egy 50 ezres Egerben eddig legalább két postát kötelező volt működtetni. Ez viszont módosulhat a jövőben, ugyanis a Gazdaságfejlesztési Minisztérium úgy módosítaná a törvényt, hogy a Postának 30 ezernél nagyobb népességszámú településeken 30 ezer lakosonként legalább egy postahelyet kell biztosítania.

Törvényi minimum

Vagyis az egri példánál maradva, a jövőben a hevesi megyeszékhelyen törvényileg elég lenne csak egy postát fenntartani. Ez persze csak egy törvényi lehetőség, a Magyar Posta elvileg dönthet úgy, hogy többet is működtet.

Újabb bezárások jöhetnek

Ez azt is jelenti, hogy Budapesten és a többi nagyvárosban is számos postát bezárhat az állami vállalat, az is törvényes lesz. Eddig Budapesten a jogszabályi kötelezettség alapján előírt 66 posta helyett mintegy 112 posta állt az ügyfelek rendelkezésére. A 30 ezres szabály alapján viszont a fővárosban elvileg elég lenne a jövőben csak 55 postát üzemeltetni.

Új együttműködések

A napokban kistelepülésekről érkeztek olyan hírek, hogy az önkormányzatokat keresett meg a Magyar Posta annak kapcsán, hogy ha módjukban áll, vegyék át a postahivatalok üzemeltetését. A Magyar Posta az ügyben közölte: önkormányzatokkal, országos kereskedelmi hálózatokkal és vállalkozásokkal is tárgyaltak egy új típusú partneri együttműködési lehetőségről.

Betartják a törvényi kereteket

A posta tájékoztatása szerint rövidesen meg is kötik az első szerződéseket. Hozzátették, ha az önkormányzat vagy a vállalkozó nem kívánja átvenni a postahivatal működtetését, akkor a törvényi keretek között látják el a feladatot a jövőben.

Sok postát bezártak ideiglenesen

Ahogy írtunk róla, az állami társaság tavaly október végén jelentette be, hogy az energiaárak drasztikus drágulása miatt 364 posta működésének szüneteltetésére kényszerült. Ebből januárban önkormányzati segítséggel 45 újra kinyitott.

Sokakat rúgtak ki

Ennél is drasztikusabb lépés, hogy februárban bejelentették: 1200 munkavállalót bocsátanak el. A maradók sem örülhetnek igazán, hiszen a szakszervezeti bérmegállapodás értelmében mindössze átlagosan 10 százalékos emelést kaptak a dolgozók, miközben az infláció 25 százalék felett van hónapok óta. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció