Egy hónap után ismét beázott a Szent János Kórház szülészete. Emiatt műtétek maradnak el, ugyanúgy, mint az előző beázásnál.

Nem ez az első beázás

Újra beázott a szülészet a budapesti Szent János Kórházban – írja a hvg.hu. A lapnak egy  olvasó tájékoztatta írt arról, hogy elmarad a napokban tervezett nőgyógyászati beavatkozása, mert az épület beázott. 

EZ IS ÉRDEKELHET! Egy édesanya megvalósította az álmát Dunakeszin, az ócska buszfordulóból fontos helyet csinált

Nem ez volt az első eset, egy hónappal ezelőtt szintén beázás miatt maradtak el az operációk. A mostani helyzettel kapcsolatban a lap megkereste a kórház kommunikációs osztályát, ahol megerősítették a hírt. 

A kivitelezőre hivatkozik a kórház

„Sajnálatos módon az elmúlt hetekben azt tapasztaltuk, hogy a kivitelező a helyreállítási munkák során feladatait nem az elvárható gondossággal és intenzitással végzi. Korábbi esőzés miatt is keletkeztek károk, aminek helyreállítását az érintett cég azonnal megkezdte.A tegnapi nagy mennyiségű esőtől ismételten nagymértékű kár keletkezett, így megkezdtük a szükséges lépéseket és az ügyben jogi lépéseket fogunk tenni”– írta az intézmény.

EZ IS ÉRDEKELHET! A Lidl bejelentése minden vásárlójukat érinti, itt vannak a részletek

Elköltözött a szülészet

A beázás miatt a szülészeti osztály most egy másik emeletre költözött. A hvg.hu olvasója azt mondta, hogy az elhalasztott operációra még időpontot sem tudtak adni, a kórház azt a tájékoztatást adta, hogy „a nőgyógyászati kisműtétek és a szülések is rendben zajlanak”.

Kiemelt kép: Szent jános Kórház