Jövő év júniusában a LOT Polish Airlines újraindítja a járvány miatt felfüggesztett Budapest és New York közötti járatát, amely hetente háromszor közlekedik majd.

Élénkülő utazási kedv

A Budapest Airport tájékoztatása szerint a járatokat a LOT Dreamlinerei teljesítik mintegy 9 óra alatt, a jelenleg feltöltött menetrendben vegyesen látható a Boeing 787-8 és a nagyobb befogadóképességű -9-es típusváltozatok – írja az airportal.hu.

Menetrend

A gépek június 3-tól közlekednek kedden, pénteken és vasárnap, a Dreamlinerek 12.15-kor szállnak fel Budapestről és helyi idő szerint 15.40-kor landolnak. New York-ból Budapestre hétfőn, csütörtökön és szombaton lehet eljutni, a járatok 17.30-kor indulnak és másnap reggel 8 órakor landolnak Ferihegyen. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tavaly márciusban álltak le

A két város között 2018-ban indult az első LOT-járat, és csak átmenetileg szüneteltetik a járvány miatt. A LOT 2020 márciusában a koronavírus-járvány kitörése miatt függesztette fel a járatait.

A fapados közben járatok töröl

84 járatát törölte, illetve fogja törölni a következő napokban a Wizz Air – áll az aviacionline.com szakportál cikkében. A portál azt írja, hogy a törlések hátterében a koronavírus omikron variánsának terjedése áll. A járattörlések harmada olaszországi célpontokat érint, azonban sok gép nem fog elindulni Ciprusra, Törökországba, illetve Norvégiába sem.

Debrecen fejleszt

Évi hárommillió utas kiszolgálására alkalmas új terminált, új kifutópályát és gurulóutakat építenek, illetve kisgépes zónát is kialakítanak az elkövetkező években a debreceni repülőtéren – jelentette be a város polgármestere a héten a légikikötő fejlesztésére kiírt tervpályázat eredményhirdetésén.

Ez is érdekelheti

Kényszerleszállás Ferihegyen

Rosszul lett egy utas a Turkish Airlines Isztambulból Göteborgba tartó járata csütörtök délután. Budapesten szállt le a gép.

Mentők a repülőnél

AMS-Airport Medical Service felvétele az Airportál számára

Már majdnem beléptek a lengyel légtérbe

A gép a szlovák-lengyel határtól fordult vissza. Az utas szívinfarktust kapott. A mentők stabil állapotban kórházba szállította.