A napokban ismeretlen tettesek több közterületet és intézményt is zöld színű spray-vel fújtak le Pilisszentkereszten – közölte az önkormányzat a közösségi oldalán. Festékszóróval fújták össze az úttestet, az árkot, a templom bejárata előtti burkolt területet, de még jutott belőle az iskola homlokzatára is.

Telefújkálták Pilisszentkereszt utcáit

„Bad idea”, „Misit elütötték”, szivecskék, egyéb politikai szimbólum is megjelent a minap Pilisszentkereszt utcán. Az ismeretlenek igazi zenerajongók is lehetnek, hiszen Lana Del Rey nevű amerikai énekesnő nevét is felfújták az útra. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az iskola fala is kapott

A kisebbik gond az úttesteken, villanyoszlopon és az árkoknál látható, hiszen ott az időjárási körülmények miatt idővel el fog kopni. Az iskolai falfelületről viszont nehezebb munkával tüntethető el – már ha a vakolat leverése nélkül sikerül ezt megtenni.

Rendőrségi feljelentést tettek

„Az önkormányzat a rendőrségi feljelentést megtette. Kérünk mindenkit, akinek bármilyen információja van az üggyel kapcsolatban azt jelezze a Polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán, vagy a szentendrei rendőrkapitányságon” – közölte Peller Márton polgármester az önkormányzat Facebook oldalán.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Jelentős kár

Ahogy arról a Budapestkörnyéke.hu is beszámolt, Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Batthyány Alapítvány elnöke vette észre az emlékművön, hogy valaki igencsak jelentős kárt okozott benne. A vandálok nemcsak a kegyeleti helyet rongálták meg, de az azt körül ölelő kerítés oszlopait is.

Méltatlan

A Magyar Batthyány Alapítvány elnöke elmondta, hogy megrázta őket az eset, és szerinte méltatlan, hogy egy nemzeti kegyhellyel ilyet tesznek – írta a Blikk.

Mélységesen felháborodtak

„Hét elején egyik éjszaka reggelre virradóan bűncselekmény történt, ugyanis ezt a szimbolikus kegyeleti helyet, ami történelmi emlékhely, illetve műemlék is, súlyosan megrongáltak. A magyar Batthyány-család mélységesen fel van háborodva a történtek miatt” – írta a Facebookon.

Nyomoznak

„Mint Alapítvány felvettük az Önkormányzattal a kapcsolatot, és azt az információt kaptuk, hogy a BRFK folytatja a nyomozást. A Magyar Batthyány Alapítvány mindent megtesz, hogy a történelmi emlékhely, illetve műemlék újból visszanyerje eredeti pompáját.”

Fontos évfordulók

„Különösen azért is, mert 1848-as forradalomnak idén van a 175. évfordulója és Gróf Batthyány Lajos, Magyarország első miniszterelnöke halálának jövőre lesz a 175. évfordulója! Alapítványunk mindig is a társadalmi béke megteremtéséért küzdött, de úgy tűnik, hogy sajnos vannak olyanok, akiknek egy kegyeleti hely tiszteletben tartása sem szent!” – írta az alapítvány elnöke.

Eljárás indult

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy eljárást indítottak az ügyben, ismeretlen tettes ellen.

Kiszemelték az emlékművet

Ahogy írtunk róla, az 5. kerületi Kossuth Lajos téren található Véres Csütörtök-emlékművet szemelte ki magának két fiatal 2023. január 24-én délután Budapesten.

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt fotó: Pilisszentkereszt/Mlynky Facebook