Ahogy korábban is írtunk róla, élet és halál között lebegett, sajnos a kórházban meghalt az a kerékpáros, akit Óbudán ütött el autós, aki ráadásul még át is ment rajta. Sokkoló videó.

Fedélzeti kamera rögzítette

Ebben a videóban két fontos dolog van. Az egyik, ahogy autós elüti az elsőbbséggel, a zebrán áthaladni igyekvő biciklistát. A másik pedig, hogy láthatóan az autó megemelkedik, mint ami éppen áthajtott valamin.

Itt a videó

Sokan nem adják meg az elsőbbséget

Ahogy mi is megírtuk, a férfit súlyos sérülésekkel életveszélyes állapotban szállították kórházba. Többen megjegyezték, hiába jelzi tábla az átkelőt, nagyon sokan nem adják meg az elsőbbséget ezen a szakaszon. – írta a Metropol.hu korábban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Volt, aki próbálta ellátni

„Elég rossz állapotban volt a férfi. Én sajnos már nem tudtam segíteni, de többen is körbeállták, volt ott egy háziorvos is, aki próbálta őt ellátni, amíg kiérkeztek a mentők” – mondta el egy szemtanú.

Az autósok is látták a balesetet

„Mi is épp arra mentünk autóval, de már csak az elfektetett biciklit láttuk és a mentőt. Naponta kétszer járok azon a helyszínen szintén kerékpárral és szomorúan tapasztalom, hogy az autósok ezerrel gurulnak és 10-ből legalább 8-an nem adnak elsőbbséget” – mondta ez egyik autós.

Felháborodtak a kerékpárosok

A hír hallatán teljesen felháborodtak a kerékpárosok, akik nem is voltak restek elmondani a véleményüket.

Egóromboló lehet egy biciklisnek elsőbbséget adni

Itt egyébként a kerékpárosnak van elsőbbsége, de 90 százalékban nem engednek át, sokszor oda se néznek, hogy jön-e biciklis. Minden nap erre járok, hiába lenne elsőbbségem, nagyon kevesen adják meg. Igazán egóromboló lehet, hogy egy kerékpárosnak elsőbbséget kell adni, de ha ez a szabály, akkor igenis elsőbbséget kellene adni!

Élet és halál között lebegett

A férfit kórházba szállították és próbálták megmenteni az életét, de később kiderült, hogy ez nem sikerült.

A testvére még reménykedett

„A kisöcsémmel történt a baleset, sajnos. Gépek próbálták életben tartani. Elsején ünnepeltük a 46. születésnapját. Az orvosok szerint menthetetlen az állapota.”. – mondta a testvére, János. Akkor még ő sem tudta, hogy a testvére nem éli túl a tragédiát.

Bíztak a felépülésben

A családtagok még bíztak a csodában és reménykedtek abban, hogy a férfi erőre kap és felépül. Sajnos késő este már rossz hírek érkeztek. A legnagyobb orvosi segítség sem tudta megmenteni az elgázolt biciklista életét, aki a kórházban elhunyt.

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotó: TV2