Kettősfronti hatásra kell számítani, így a fejfájósokra, keringési problémákkal küzdőkre nehéz napok várnak. A jövő hét elején sem lesz jobb a helyzet, reggelenként sűrű köd nehezíti majd a munkába indulókat.

Rossz idő lesz szombaton és vasárnap is

Felhős, borús időre van kilátás a hétvége folyamán. Szombaton nyugaton és északnyugaton nem lesz csak eső, az ország többi részén mindenütt kell számítani esőre, záporokra. Egyes régiókban komolyabb mennyiségű csapadékra van kilátás. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Viharos lesz a szél

Mindenütt szeles lesz az idő. Főként Magyarország északi-északnyugati részén lesz élénk az északi szél, egészen késő estig. A légmozgás csak vasárnap hajnalban mérséklődik.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem lesz túlságosan meleg sem

A legtöbb helyen 10 és 16 fok között alakul a maximum hőmérséklet szombaton és vasárnap is. Budapesten legfeljebb csak 11-12 fokig kúszik fel a hőmérő higanyszála. Éjszaka és hajnalban meglehetősen hűvös lesz, vasárnap hajnalban egyes területeken csak 6, míg hétfő hajnalban mindössze 3 fok várható.

Ezek is érdekelhetnek!

Ködös reggelekre ébredhetünk a jövő héten

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnap éjszaka többfelé képződik köd, ami hétfőn helyenként tartósan megmaradhat. Ködszitálásra és kisebb esőre is van kilátás a hét elején.

Nappal egy kicsit enyhébb lesz az idő

Hétfőn a délutáni órákban 11-17 fok lesz az időjósok szerint. Hasonlóan alakul majd a léghőmérséklet kedden, amikor 12-17 fokra lehet számítani. Szerdára már 13-17 fokot ígérnek a meteorológusok.

Csípősek lesznek az éjjelek és a hajnalok

Fagyra egy ideig még nem számíthatunk, de érdemes alaposan felöltöznie annak, aki korán reggel indul útnak a jövő héten. Hétfőn hajnalban egyes helyeken mindössze 3, míg kedden már csak 3 Celsius fok lesz a hőmérséklet. A hosszabb távú előrejelzések nem mutatnak a hajnali hőmérséklet kapcsán drasztikus változásokat, hozzá kell tehát szoknunk a hideg reggelekhez.

Szombaton kettősfronti hatás lesz

Aki hajlamos a fejfájásra, migrénre, ingadozik a vérnyomása vagy keringési problémákkal küzd, azoknak nincs jó hírünk. Szombaton ugyanis kettősfronti hatás miatt ezek a tünetek felerősödhetnek. Az ízületi panaszok fokozódásával szintén számolni kell.

Fáradékonyak leszünk

A borongós, esős idő hatására fáradékonysággal, dekoncentráltsággal, tompasággal és álmossággal küzdhetünk. Az Időkép orvosmeteorológiai előrejelzése szerint továbbá alacsony lesz a hő- és komfortérzetünk. Sokan lehetnek lehangoltak, kedvetlenek a rossz időjárás következtében.

Így segíthetünk magunkon

Az immunrendszer megerősítése érdekében a szakemberek azt javasolják, fogyasszunk sok gyümölcsöt és zöldséget. Érdemes odafigyelni a megfelelő folyadékbevitelre. Akiknek ki kell mozdulnia otthonról, azok ügyeljenek a megfelelő követési távolságra és vezessenek óvatosan, ha autóba ülnek! A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pixabay