Mint ahogyan azt a BudapestKörnyéke is megírta baleset történt Budapest, 6. kerületében, a Szív utcában, ahol egy szabálytalanul közlekedő volvos és egy Audi ütközött. Nem sokkal később kiderült, a Volvot, a 88 éves Vitray Tamás, egykori televíziós vezette.

Vitray Tamás balesete

Amint arról elsőként a BudaPestkörnyeke.hu beszámolt, kedd délelőtt autóbalesetet szenvedett Vitray Tamás. Az egykori tévés az Andrássy úthoz érve teljesen szabálytalanul át akart hajtani a főúton, a záróvonal ellenére, a Hősök tere felől, a belső sávban viszont éppen akkor ért oda egy hölgy által vezetett Audi, amely vélhetően még a Kodály köröndnél zöldet kapott, így lendületből belecsapódott a Volvoba. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kórházba vitték

Vitray Tamást kivizsgálás miatt kórházba szállították, ahonnan pár óra múlva ki is engedték. A tévés legenda elárulta, hogy bár minden vizsgálati eredménye jó, s alapvetően jól érzi magát, azért a karambol miatt akadnak fájdalmai.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A helyszínen készült felvétel

A másik autó is csúnyán összetört – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu

A bordái környékén érez még fájdalmat

„Itt-ott, legfőképpen a bordáim környékén fáj, ahol a biztonsági öv jó erősen megszorongatott. Nagy volt az ütközés, mert a másik autó fékezés nélkül jött belém, de én meg szabályt szegtem, úgyhogy ez a baleset létrejött. A vizsgálat majd megmondja az igazat, de a lényeg, hogy velem együtt, a másik autó sofőrje is távozhatott pár órán belül a kórházból” – mondta a Borsnak korábban Vitray Tamás.

Kapcsolódó:

A baleset után beszélt az Audi sofőrjével

A baleset helyszínén, az intézkedések közepette a tévés beszélgetett az Audit vezető hölggyel. „Barátságosan társalogtunk, együttműködtünk mindenben, és nagyon örültünk, hogy a csattanás után egyikünknél sem állapítottak meg személyi sérülést”.

Nem fontolgatja, hogy ne vezetne

Vitray Tamás most a Borsnak beszélt a balesetről, a lapnak azt is elárulta, nem gondolt arra, hogy ne ülne többé volán mögé.

58 éve van jogosítványa

„Ötvennyolc éve van vezetői engedélyem, de ilyen horderejű balesetem soha életemben nem volt. Arrafelé még a régi szabály élt a fejemben, hogy elsőbbséget kell adnom, és kanyarodhatok, de ez megváltozott. Hibáztam, nincs mit szépíteni ezen, s ezt rögtön be is láttam, elnézést kértem. Nem volt idő sokkot kapni, annyira gyorsan történt minden. Nem tudok traumáról beszámolni, s így nem is gondolkodom azon, hogy nem vezetek többé” – mondta a lapnak az egykori tévés.

Nem volt casco kocsin

„Nem volt casco az autómon, s bár még nem tudom a kár összegét, az autó totálkáros, úgyhogy, ha másért nem is, emiatt sokkos vagyok. Biztosítás nélkül önerőmből kell megjavíttatnom a kocsimat, de az is lehet, jobban járok, ha új autón gondolkodom.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: Vitray Tamás – BPK-montázs