Mint ahogyan azt a BudapestKörnyéke is megírta baleset történt Budapest, 6. kerületében, a Szív utcában, ahol egy szabálytalanul közlekedő volvos és egy Audi ütközött. Legfrissebb információink szerint a Volvot, a 88 éves Vitray Tamás, egykori televíziós vezette.

Audi csapódott a Volvoba

Mint megírtuk hatalmas baleset történt Budapest 6. kerületében, a Szív utcában, ahol egy Volvo és egy Audi ütközött össze egymással. A helyszínen tartózkodó tudósítónk arról tájékoztatta lapunkat, hogy a a 6. kerületben, a Szív utcában egy Volvo SUV haladt az Andrássy út felé. A kocsit egy férfi vezette. Tudósítónk közlése szerint a Volvo közlekedett szabálytalanul. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Szabálytalanul akart a főútra hajtani

Mint ahogyan arról az előző híradásunkban beszámoltunk az Andrássy úthoz érve teljesen szabálytalanul át akart hajtani a főúton, a záróvonal ellenére, a Hősök tere felől, a belső sávban viszont éppen akkor ért oda egy hölgy által vezetett Audi, amely vélhetően még a Kodály köröndnél zöldet kapott, így lendületből belecsapódott a Volvoba.

Köszönjük a napi 335 ezer érdeklődő olvasónknak, hogy a BudaPestkörnyéke.hu Magyarország TOP legolvasottabb hírportáljai közé került. Részletek itt. Közben a holnapi és mai programajánlónkat ide kattintva éred el!

 

 

A Volvot Vitray Tamás vezette

Az Origo információi szerint a Volvot a 88 éves Vitray Tamás vezette, aki a lapnak megerősítette, hogy balesete volt.

Ezt mondta az egykori televíziós

“Összeütköztem egy másik autóval, de nincs személyi sérülés” – majd hozzátette, hogy nincs a másik autó egy nő vezette, állítása szerint személyi sérülés nem történt.

Nemrég vált el

Mint ahogyan azt a BudapestKörnyéke is megírta 32 év házasság után elvált feleségétől Vitray Tamás. Hosszú évekig viharos kapcsolatban éltek, kétszer is szakítottak.  Végül összeköltöztek és közel harminc évig harmónikus házasságban éltek. 2014-ben még újra is házasodtak.

Pár napja Temesvári Andreának volt balesete

Szintén itt a BudapestKörnyéke agglomerációs hírportálon adtunk arról hírt, hogy balesetet szenvedett Temesvári Andrea teniszező. Mint megírtuk baleset történt a 12. kerületben a Városmajor utcában. Egy fehér Porsche terepjáró ütközött egy robogóval. Az autót a teniszcsillag, Temesvári Andrea vezette.

Vitray Tamás azt mondja nem történt személyi sérülés, ezzel szemben…

Ezzel szemben a BudapestKörnyéke úgy tudja, hogy mindkét sofőr megsérült, de nem szorultak be, őket a kiérkező mentők kórházba vitték. A kandeláber egyedi gyártású, így duplán drága mulatság lesz a Volvo tulajának az összes kár megtérítése.

A Volvo kereke kiszakadt

Az ütközés hatására az Audi jobbra, egy kandelábernek vágódott, a Volvo pedig vagy 100 métert csúszott az Oktogon irányába, a szemközti oldalon, miközben a jobb első kereke kiszakadt és 3 sávon plusz a szervizúton átrepülve pont két parkoló autó között landolt. Szerencsére a járdán senkit sem talált el az alkatrész.

Durva felvétel a helyszínről:

A Volvo 100 méter csúszott az Oktogon irányába /Fotó: Gombkötő Krisztián

Fotó a baleset helyszínéről:

Az Audi egy kandelábernek vágódott /Fotó: Gombkötő Krisztián

 A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Fotók: Helyszíni képek – BudapestKörnyéke – Gombkötő Krisztián

Kiemelt kép: Vitray Tamás, YouTube, On the Spot