Két közlekedési konfliktus ügyében nyomoz a rendőrség. Az egyik esetben, Szentendrén teleszkópos bottal verte az egyik autós a másikat, Érden pedig baseball ütővel próbálták elrendezni a nézeteltérést.
Hétfőn reggel Szentendrén, este pedig Érden fajult tettlegességig egy-egy közlekedési konfliktus. Mindkét bűncselekmény feltételezett elkövetőjét elfogták a rendőrök.
A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. október 15-én 7 óra körül Szentendrén, a Hamvas Béla utcában egy koccanást követően keveredett szóváltásba egy tehergépkocsi vezetőjével, amelynek során gépkocsijából egy teleszkópos botot vett elő, amivel a sértettet a kezén megütötte és a tehergépkocsit is megrongálta. A járőrök a 21 éves férfit a helyszínen elfogták, majd előállították a Szentendrei Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az üggyel összefüggésben.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Érden baseball ütő került elő
Az Érdi Rendőrkapitányságon egy 36 éves érdi férfi ellen indult eljárás, ugyancsak felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Az eljárás adatai szerint a férfi 2018. október 15-én 19 óra 30 perc körüli időben Érden, a Facélia utcában egy parkolással kapcsolatos nézeteltérés miatt került szóváltásba a sértettel, akit ennek során egy baseball ütővel lábon ütött, majd a sértett autóját megrongálta. Ezt követően a helyszínről elment, azonban az érdi rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd érdi lakcíméről előállították a férfit, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki az Érdi Rendőrkapitányságon.
A gyanúsítottak mindkét ügyben együttműködőek voltak kihallgatásuk során, az eljárások jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhetnek.
Kiemelt kép: police.hu