Itt az Advent, a karácsonyi készülődés és még a Mikulás is megérkezett az agglomerációba. Minden magára adó település rendezett valamilyen mikulásos, adventi eseményt. Van ahol az ott élők is rásegítettek az élményekre, például Gödöllőn, másutt pedig a polgármester is beszállt az ajándékosztásba.

Gödöllőn tényleg repült a Mikulás

Tardy Tamás jóvoltából a gödöllői gyerekek valóban láthatták a rénszarvas szánon szálló, piros ruhás, nagyszakállú ajándékosztót. A különleges eseményről videó készült, ezt itt alább lehet megnézni. Tardy Tamással korábban interjút is készítettünk, abból kiderül, hogy a jószívű kalandor bármivel és bárhol tud repülni. Klikkelj ide az érdekességekért!

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Érden a főtérre várják a gyerekeket

Az agglomeráció legnagyobb városában több Mikulás is lesz, no meg krampuszok, akik délelőtt 10 és délután 2 óra között, majd délután 4-től 6-ig várják a gyerekeket a főtéren. Az ófalusi Szent Mihály kúthoz  fél hétkor érkezik a Mikulás, és a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat ajándékát osztja szét. Az akciót évek óta Antunovits Antal önkormányzati képviselő szervezi, azzal a céllal, hogy minden érdi gyerek találkozhasson a mikulással – írja a városi portál.

Gyömrőn terepjáró húzta a főszereplő szánkóját

Zenés dzsemborit tartottak Gyömrőn, modernre vették az ünnepet, hiszen december 5-én este egy terepjáró húzta végig a városon a Mikulás szekerét. Nagy volt a hangzavar, még nagyobb a tömeg, Gyömrőn láthatóan ünnepeltek. Az eseményről a polgármester posztolt videót.

Szentendrén jótékonysági gyűjtést szerveztek

A karácsonyi adománygyűjtés immár 5. alkalommal kezdődött el ünnepi köszöntővel és a Welldance táncosaival 2018. december 1-jén a Castrum Centerben, a MikulásGyár szentendrei gyűjtőpontjában. Tartós élelmiszereket, konzerveket, zacskós leveseket, olajat, lisztet, tésztát, cukrot, befőttet, édességet, tisztálkodási- és tisztító szereket, használt, de jó minőségű és tiszta ruhákat, jó állapotú játékokat, könyveket várnak a szervezők december 1-21. között, hétköznap 7.30-20.30-ig, szombaton 8.30-15.30-ig a Castrum Centerben (Paprikabíró u.). A rendezvény fővédnöke Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere. Adományosztás: 2018. december 21-én, pénteken 12.00-17.00 óráig a Castrum Center rendezvénytermében. Az adományokat a PHILANTHROPY Alapítvány juttatja el a Szentendrén és környékén mélyszegénységben élő nagycsaládokhoz, rászorulókhoz. Varázsoljunk mosolyt együtt idén is több ezer nélkülöző gyermek és felnőtt arcára karácsony estéjén – áll a város internetes oldalán.

Dunakeszin a művközpontban ajándékoztak

A helyi polgármester Facebook oldalára feltöltött fotók alapján nagyon sokan voltak a helyi művelődési ház Mikulás ünnepségén. A gyerekeket nem csak a Télapó, de Dióssi Csaba, polgármester is megajándékozta.  A helyi vezető oldalára felkerültek még adventi gyertyagyújtós képek szintén sok-sok gyerekkel.

Vácon 500-an fognak futni

A december 9-én startoló Mikulásfutásra eddig már több mint ötszázan neveztek. A szervezők azt kérik, aki teheti, éljen az előnevezés lehetőségével. A 2,5 km-es távon az előnevezés ingyenes, a hosszabb távokon ajándék pólóval kedveskednek az indulóknak. Ha te is futnál, nézz el ide, az indulás előtt.

Kerepesen a villanyoszlopok is megszépültek

Tucatnyi évvel ezelőtt egyéni felajánlásokból egy lakatos gyártotta le Kerepes első karácsonyi fényeit. A ma is látható formák akkor még kevésbé világító fények 17.000 forintot kóstáltak darabonként, de úgy, hogy a lakatos munkadíjat nem kért. Aztán évente gyarapodtak az adományozók és a világító testek is. Idén elég sok közülük felmondta a szolgálatot, kiégtek a ledek. Az önkormányzat most már szakemberek bevonásával és a szükséges pénz biztosításával a szükséges felújításokat elvégeztette, és akár 2006 óta most is Advent első hetében világítanak Kerepes Város fényei- írja a helyi újság. Az adventi programokat nem túl olvashatóan ugyan, de itt lehet elérni.

Gyálon 80 program lesz

December elsején a gyáli Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtárban nyitotta meg Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Pápai Mihály Gyál város polgármestere az Advent Gyálon ünnepi programsorozatot. A megnyitóval hivatalosan is kezdetét vette az a több mint 80 programból álló rendezvényfolyam, amely december 1-től december 23-ig várja a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt. A város weboldalán nem egyszerű megtalálni ezt a sok programot, de azért érdemes próbálkozni itt.