Elöntött utak, garázsok, csatornából előtörő esővíz. Az idei év eddigi legintenzívebb esőzése érte el az agglomerációt. A sok csapadék, szinte mindenhol problémákat okozott. Főként fakidőlések és a sok esővíz miatt riasztották a tűzoltókat szerda délután.

A katasztrófavédelem munkatársa, Dóka Imre elmondta, a szerdai vihar többnyire a fővárosban és Pest megyében, az agglomerációban valamint kisebb számban Bács-Kiskun és Csongrád megyében okozott gondot.

A tűzoltóknak csak Budapesten 45 riasztásuk volt a viharral összefüggésben, ezek többsége a X., a XIV., a XV., a XVII. és a XIX. kerületből érkezett. Jellemzően kidőlt fákat távolítottak el, valamint ott segédkeztek, ahol a felgyülemlett esővíz valamilyen épületet vagy értéket veszélyeztetett.

A tűzoltók cikkünk megjelenésekor is számos helyen dolgoznak a károk felszámolásán.

A kiemelt képünket az egyik gyömrői facebookos oldalra posztolták. A fotó a 38-as út Gyömrő és Gomba közötti szakaszán készült. Jól látszik, hogy az autók elakadtak a hirtelen lezúdiult eső miatt összegyűlt vízben.

Az alábbi képet pedig egy szentendrei oldalra posztolták, ezen az látszik, hogy a csatornahálózat nem bírja a terhelést és az aknából kibugyog az esővíz.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint jelenleg is az ország számos területén vannak érvényben figyelmeztetések a zivatar, felhőszakadás, a sok eső, illetve a szél miatt.

A zivatarok és felhőszakadás veszélye miatt Budapesten, valamint Pest megyében, az agglomerációban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

MTI-BPK információ / Kiemelt kép: Facebook-Uszkai Judit Zsu, cikkfotó: Facebook-Tugyi János Attila. Mindkét facebookozónak köszönjük, hogy fotójával hitelesen tájékoztathatjuk az olvasóinkat.


Nézd meg a címlapunkat, sok érdekességet találsz ott is! Klikkelj ide!

A BudaPestkörnyéke.hu a főváros agglomerációjának napról-napra népszerűbb hírportálja. Ha te is elsőként szeretnél értesülni a legérdekesebb hírekről, eseményekről, lájkold az oldalunkat a Facebookon.

Köszönjük, hogy most is minket olvasol!