Jobb lenne újra gondolni, hogy az M3-as autópálya tranzitforgalmát a budai hegyeken keresztül kell-e elvezetni Budapest körül, vagy az alagutakra szánt pénzből inkább egy új, déli tehermentesítő autópályát kellene építeni, és teljes körgyűrű helyett inkább jobb utakat kellene építeni az észak-budai agglomerációban élők számára. Az iho.hu című közlekedési szakportál érdekes elképzelést osztott meg az olvasóival, ebből közlünk az alábbiakban részleteket.

Az M0-ás nyugati szektora amolyan luxusautóút lesz – írja a közlekedési szakportál friss cikkében a szerző. Szerinte abban különbözik majd az M0-ás új szakasza egy autópályától, hogy aszfaltos leállósáv helyett burkolatlan üzemi sáv lesz a szélén, úgy mint az M86-os, vagy a leendő M4-es nagy részén. Ez alig olcsóbb a valódi sztrádánál. Ezen a szakaszon sok lesz az alagút és a felüljáró, márpedig ezeknél a sztrádákon is megengedett a leállósáv mellőzése. Különbözik a kétfajta gyorsforgalminál a kanyarok legkisebb ívsugara is, de egy autópályán is lehetnek szűkebb kanyarok, ha sebességkorlátozással teszik biztonságossá a haladást. Szumma szummárum, az autóútként definiált északi szakasz alig különbözik majd attól, mintha igazi sztrádát építenének – írja a szerző.


A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál cikkeit havonta már több mint 270.000 ember olvassa! Népszerűsítsd nálunk a céged, szolgáltatásod és beindul a biznisz! Klikk ide!


2022-ben átadják

Az új autóút terveinek 2020-ra el kell készülniük, hogy 2022-ben át is lehessen adni a kétszer két elválasztott sávon létrehozott húsz kilométeres szakaszt. A közvéleményt alig érdeklik a hegyek, a természetvédelmi területek, ezek féltése csak elvétve jelenik meg a nyilvánosságban, a közbeszédet a „hiányzó” kapcsolat létrehozása körüli bosszantó késlekedés uralja. A polgárt legfeljebb az zavarja, ha a saját ágya körüli ötszáz méteres körben készülnek utat építeni – írja a szerző.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Minden nyomvonalváltozat tele van alagúttal

Nagy átmenő forgalom várható

Óriási tranzitforgalomról beszélünk – állapítja meg a közlekedési szakportál. Nyugaton az M1-es és M7 nem messze az M0-ástól egyesül. Az M3-ra pedig nemcsak a 3-as főút hagyományos miskolci iránya terhelődött rá, hanem Nyíregyháza, Debrecen térsége is. És persze ne csak belföldben gondolkozzunk! Egész Ausztria, Szlovénia, Észak-Olaszország, Horvátország zöme, és persze Nyugat-Európa nagyobbik fele lehet az egyik végpont, a másik oldalon pedig a magyar északon és az Észak-Alföldön kívül Kelet-Szlovákia, Románia északi fele, Ukrajna.

Ősbűn

A szaklap írója szerint ősbűn az M3-as Észak-Pestre vezetése, ha ez nem történik meg, a tranzit a fővárostól délre találhatna folyosót, ráadásul a déli tengely jelentős részben az egész M0-t helyettesíthetné, ahogy az iho.hu alábbi grafikáján látszik.

Egy átgondoltabban vezetett M3 esetén nem kellene gyűrű a fő tranzitforgalom elvezetéséhez (forrás: Zöldi Péter – iho)

Nagyrészt alagútban megy a forgalom

A hegyek és részben a települések miatt a most taglalt nyugati szektor mintegy felét az alagutak teszik majd ki. A még szintén csak tervezett, de valamivel előrébb tartó, az építési engedélyt már megkapó észak-budai szakasznál, a 10-es és 11-es főutak között, még nagyobb az alagutak aránya, bár itt csak 7-8 kilométer összhosszról van szó. Szinte csak a csomópontoknál bújik ki, ott viszont felüljárókon halad majd. Egy szó, mint száz, az alagutak persze mérséklik a környezeti károkat, de borzalmasan sokba kerülnek, jelenleg nincs is még meg a pénz a két szakaszra – írja a lap.

Délen kellene elvinni a tranzitforgalmat

Ha nem épülnek meg tehát aranyárban ezek a részek, futhatná másra és mégsem kellene feltétlenül a Dunazug-hegyvidékbe terelni a Trieszt és Kijev, a Nagyvárad és Graz vagy a Nagyatád és Csenger közötti forgalmat. Elkészülhetne egy új M3-as, valahol Füzesabony térségében leválva a mostani nyomvonalról, feltárva mellesleg a jelenleg csak kanyargós utakon elérhető Jászságot, és mondjuk az M4-essel együtt betalálva az M0-ba. A tranzitnak így nem lenne szüksége a Pilisen és a Budai-hegységen átmenő nyomvonalra – teszi hozzá az iho.hu szerzője.

Kiemelt kép: MTI