A városkép védelmével indokolják Dunakeszin a szigorú szabályozást. Ha valaki nem jelenti be a klímát és a kültéri egységet az utcáról is látható homlokzatra szereli fel, akár 1 milliós bírságot is kaphat. Sokan felháborodtak, a helyi főépítész szerint csak a városkép védelméről van szó.
Nem mindegy hol a klíma
A klímák kültéri egységeit olyan helyre kell elhelyezni Dunakeszin, ahol a közterületről nem látszanak, az utcafronti homlokzat védett ilyen szempontból, az oldalsó homlokzatokra már növényekkel takartan el lehet helyezni. Erről is szól Dunakeszi településképi rendelete a klímákkal kapcsolatban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Baj lehet a kültéri egységekből
Sokan mostanában kapcsoltak, hogy baj lehet a klímák kültéri egységeiből, mert az önkormányzat ellenőrizni kezdte azok elhelyezkedését. Sokan felháborodtak az interneten, újabb adóról beszélnek, mások pedig azt kifogásolják, hogy erről eddig senki sem tájékoztatta az embereket.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Mindenkinek tudnia kellene erről
A dunakeszi önkormányzat kommunikációs szakreferense, Szeredi Helga azt közölte a Blikkel, hogy a klímák kihelyezésével és bejelentésével kapcsolatos rendeletek a honlapon megtalálhatóak, emellett minden fórumon (weboldalon, Facebook-oldalon, hírlevélben, helyi médiumban) megjelentették a szükséges tudnivalókat, valamint szórólapot juttattak el minden háztartásba.
Közügy, ami látszik
A helyi Dunakeszipost.hu nemrég inertút is készített a témában Passa Gábor főépítésszel. A szakember elmondta: „az építési tevékenységek onnantól kezdve, hogy azok a közterületről látszanak, már közügynek is számítanak. Aki ilyen módon befolyásolja az utca, a város képét, akaratlanul is bizonyítványt állít ki az egész közösségről.”
Régi szabályozás
Dunakeszi önkormányzata régóta szabályozza a klímaberendezések elhelyezhetőségét. Már a 2006-os helyi építési szabályzat is tiltotta az utcafronti homlokzaton bizonyos technológiai létesítmények, többek között a kültéri klímaegységek elhelyezését. Ezt a szabályozást vette át a 2012-es, majd a 2018-as rendelet is – mondta a főépítész.
Egyre több a klíma
Passa Gábor hozzátette: az elmúlt nyarak, a hőhullámok egyre több klíma felszerelését eredményezik és elértük azt a pontot, hogy vagy tudatosítjuk az elhelyezés feltételeit és a rendezett állapot irányába teszünk egy lépést, vagy a közeljövőben oly mértékig elszaporodnak a kültéri egységek, ahonnan már nehéz lesz a visszaút.
Jelentsék be a klímát
Azért kérik a lakosokat a klímák bejelentésére, hogy meggyőződjenek arról, hogy „a főépítészi engedélyek nélkül az elmúlt években a házfalakra kikerült légkondicionáló berendezések kültéri egységei az előírásnak megfelelő helyre kerültek-e, tehát nem rontják az adott utcaképet.” Hozzátették: a korábban bejelentés nélkül felszerelt klímák esetében, akik megküldik a kért adatokat az önkormányzatnak, amnesztiát kapnak.
Rendezett városkép
„A rendezett városkép megőrzése a célunk, az, hogy olyan homlokzatra szereljenek csak készüléket, ami nem zavarja az utcaképet, a szemet” – hangsúlyozta a város sajtóreferense, Szeredi Helga. Aki a válaszában megjegyezte, hogy azok, akik a határidő lejártáig, ami június 30. volt, nem jelentik be a felszerelt klímát, és az önkormányzat tudomást erről tudomást szerez, azokkal szemben a jogszabályok szerinti eljárást folytatják le.
1 milliós bírság
Ez azt jelenti, hogy egy bizonyos türelmi idő után a mulasztókat felszólítják a légkondicionáló berendezés megfelelő helyre helyezésére, és ha ennek nem tesznek eleget, akkor jön a szankció. Ami akár egymillió forintig terjedő bírság is lehet. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció

