Még februárban tűnt el egy kutya Gödről. A gazdája szerint ellopták, és ez a gyanú beigazolódott. A dunakeszi rendőrök megtalálták az állatot. Most lezárták a nyomozást.
Eltűnt a kutya
2021. február 20-án egy gödi férfi jelentette a rendőrségen, hogy eltűnt a kutyája. Jockey névre hallgató házi kedvencét előző nap valószínűleg ellopták otthona zárt udvaráról. A gazdája hiába kereste a környéken, nem találta. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kutyasétáltatásból mentek haza
A gazda, előtte tért haza Jockeyval a kutyasétáltatásból, aki a Honey nevű másik kutyusával együtt játszott. Nem sokkal később azonban már nyitott kertkapuval és Jockey eltűnésével szembesült.
Heves megyében találták meg
A rendőrök munkája négy nappal később eredményt hozott, igaz egészen Heves megyéig kellett követniük a nyomokat. Kutyus és gazdája újra egymásra találhatott.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Azt mondta, az utcán találta
A 100 ezer forint értékű kutya, a fotó alapján nem keverék az állat, ellopásával egy 30 éves apci férfit hoztak összefüggésbe. Ő azt mondta, hogy az utcán találta, “megtetszett, haza akartam vinni. Megfogtam és elhoztam” – fogalmazott. Ölbe vette, betette egy furgonba, majd egy hevesi ismerőse házához vitte.
Más ügye is van a tolvajnak
A police.hu beszámolója szerint a más ügye miatt jelenleg letartóztatásban lévő, 30 éves férfi ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.
Harcolni vihették el a kutyát
A Dunakeszipost Facebook oldalán azt írják, egy amstaff fajtájú kutyáról van szó és „ahova vitték divat a harcoltatás. Nagyon lefogyva, gyengén kapták vissza. Mivel családi kutya valószínűleg nem harcolt és bezárták egy sufniba”.
Ezt kell tudni az amstaff-ról
A szakirodalom szerint Az amerikai staffordshire terrier, amit amerikai stafford terrier-nek vagy röviden amstaff-ként is emlegetnek, jobban polarizálódik, mint talán bármely más fajta is: míg Európa egyes országaiban „veszélyes harci kutyának“ számít, melynek tartása tiltott vagy bizonyos követelményekhez kötött, Nagy-Britanniában nagyra becsülik „nanny dog“ azaz gyerekdada kutyaként.
A nevelésen múlik minden
A kutyák agresszivitásának és keménységének oka gyakran a póráz másik oldalán található. Ez a fajta igenis rászolgál az elfogulatlan, előítéletmentes megítélésre, hiszen a sok előítélet mögött egy okos, dinamikus és mindig lojális társ rejtőzik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Jockey a rendőrrel és a gazdájával – Forrás: police.hu