A budapesti rendőrök még tavaly indítottak nyomozás egy budapesti kórház főnővére ellen. 170 ezer forint kérhetett jogtalalnul egy idős betegtől.

Szép pénz

A nyomozás adatai szerint 2020 augusztusában egy néni ápolásáért cserébe – annak ellenére, hogy ingyenes ellátásra volt jogosult – a lányától 170 ezer forintot kért el a főnőrvér. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Sok embernek kellett

A gyanú szerint a 46 éves nő arra hivatkozással kért ekkora összeget, mert azt saját maga, két, az osztályon dolgozó főorvosasszony, egy gyógytornász és még tíz ápoló között kell elosztania.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Házkutatás

A nyomozók 2021 júliusában kutatást tartottak a főnővér lakóhelyén, ugyanakkor vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, de nem tett vallomást.

Főorvosok is bajban

A további bizonyítékok beszerzését követően 2022. május 19-én a két főorvost is ugyanezen bűncselekmény miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ők sem tettek vallomást. Az eljárás során mindhárom nő szabadlábon védekezik. 

Másfél éve nagyon aktívak a hálapénz kommandósok

police.hu szerint most a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya. A megalapozott gyanú szerint egy fővárosi kórház két főorvosa 2021. júniusa és augusztusa között több alkalommal pénzt vett át a rendelésen megjelenő betegektől. A pénzből egyikük asszisztense is részesült – írtuk tavaly nyáron.

Videón a rajtaütés

Külön csapat

2021 március 1-je után keményítettek be, akkortól ugyanis változott a jogszabály. Az ellenőrző csapatról, amely adott esetben bepoloskázza a célszemélyt, így írtunk akkor.

Fotónk illusztráció.