22 év után különválik a feleségétől Kautzky Armand! Bár a válási papírokat még nem adták be, valamint a közös családi fészküktől sem szeretnének megválni.

Válságba kerültek

A színész a Story magazinnak beszélt arról, hogy a kapcsolata válságba került, a felségével már hónapok óta nem élnek együtt. A pár 22 évvel ezelőtt házasodott össze, kapcsolatukból két gyermek is született.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Közös döntés

Kautzky Armand a lapnak elmondta, párjával közösen döntötték el, lazábbra veszik a házassági köteléket. „Huszonkét év együttlét után mindkettőnknek szüksége van a szabadságra, az önállóságra, hisz a gyerekek is felnőttek már, élik a saját életüket, ennek joga pedig talán minket is megillet a feleségemmel, független attól, hány évesek vagyunk, és mióta vagyunk együtt” – árulta el a színész.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

FRISS!

“Nem mondhatjuk el neki többé, hogy mi vagyunk a legszerencsésebb szülők” – levélben beszélnek fájdalmukról azok a szülők, akiknek 16 éves fiúk kiugrott a 7. emeletről Újpesten

Nem adták be a papírokat

Kiderült az, hogy a válási papírokat egyelőre nem adták be, valamint a közös családi fészektől sem szeretnének megválni, a közös otthonban – Solymáron – jelenleg a színész él, a felesége pedig elköltözött.

Átmeneti időszak?

Kautzky Armand szerint egy átmeneti időszakot élnek meg, azaz nem biztosak abban, mit is hoz a jövő, így arra kérte a sajtó munkatársait, hogy a házasságával kapcsolatban ne keressék, mert nem kíván az ügyben a jövőben nyilatkozni.

Ez is érdekelhet:

Sokkoló részletek a szakításról: előjött Shane Tusup valódi arca? Tényleg kis híján nekiment Szabó Zsófi édesanyjának is?

Felesége feladta a karrierjét

Erről a Fem3 műsorában beszéltek még néhány évvel ezelőtt, Armand akkor azt mondta: „Ha a feleségem nem adta volna fel a karrierjét, arra ráment volna a családunk”  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A riport itt nézhető vissza:

Kautzky Armand februárban még a solymári házban írta alá Menczer Tamás képviselői jelölését

🍸🪂 Van úgy, hogy: A világ nem elég.0️⃣0️⃣7️⃣ 👉 De most az új jelmondat: Budakörnyéke a világ! 🤝 Köszönöm Kautzky Armand művész úr ajánlását! 🗣 Fantasztikus hang!

Posted by Menczer Tamás on Sunday, February 13, 2022

Kiemelt kép: Kautzky Armand és a felesége – Forrás: Fem3