Elképesztő adókedvezményt kaphatnak azok a cégek, akik úgy döntenek, hogy NER-alapítványoknak adnak pénzt. 300 százalékos nyereségadó kedvezményt szavazhatnak meg napokon belül az Országgyűlésben. Mit is jelent ez pontosan? Elmagyarázzuk, hogy mindenki megértse miként tűnik majd el a közös, adófizetői kasszából sok százmilliárd forint, amit utak, iskolák, óvodák, bölcsődék, kórházak fejlesztésére lehetne költeni.

A csókosok járnak jól

Az általunk megkérdezett könyvelő röviden úgy foglalta össze a változtatás lényegét, hogy „a csókos cégek egyik zsebükből átteszik a pénzt a másikba és még az adót is megússzák.” De mi ennek a lényege és hogyan lehet elkerülni az adófizetést? Jól figyelj, kell egy kis vállalkozói gondolkodásmód.

300%-os kedvezmény

Az új elképzelés lényege, hogy kormány 300 százalékos társasági nyereségadóalap-kedvezményt adna azoknak a cégeknek, amelyek támogatnák a vagyonkezelő alapítványi vagy egyházi fenntartású egyetemek alapítványát – vette észre a Népszava a parlament törvényalkotási bizottsága elé terjesztett módosító javaslatban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Biztosan megszavazzák

A javaslatról a mai ülésen tárgyal a bizottság, a kormány-előterjesztését a fideszes többség valószínűleg megszavazza majd. A 2022-es adócsomagban így egy, az alapítványokat támogató cég adóalap-kedvezménye az adományozott összeg 300 százaléka lehetne, de maximum a nyereség összegéig lehetne az adót csökkenteni, vagyis a befizetett összeg többszörösével csökkenthetnék adóalapjukat.

Most: 10 milliós nyereség után 900 ezer társasági adó

És akkor most lássuk a részleteket, elmagyarázzuk egy példán a lényeget: Egy kisvállalkozó cége éves szinten 10 millió forint nyereséget termel, akkor a jelenlegi rendszerben 900 ezer forint társasági adót kell fizetnie, és most jön a lényeg.

Új rendszerben: 10 milliós nyereség után 90 ezer a társasági adó

Az új elképzelés alapján, ha ugyanez a cég a 10 milliós nyereségéből 3 milliót egy NER-alapítványnak fizet, akkor 900 ezer helyett mindössze 90 ezer forintot kell az államkasszába fizetnie. Ez úgy jön ki, hogy a 300%-os kedvezménnyel élve a 3 millió forintot hárommal kell megszorozni, az 9 millió, vagyis a 10 milliós nyeresége után 1 millió forint lesz az adóalapja, az az összeg amiből adóznia kell. Az 1 millió után fizetendő társasági adó pedig 90 ezer forint.

Nem mindenki jár jól

Kinek éri ez meg? Nem mindenkinek, hiszen egy olyan kisvállalkozó, aki egy évben összehozott 10 milliós nyereséget, jobban jár ha befizeti a 900 ezres adót, mintha kifizet egy alapítványnak 3 milliót és még 90 ezer adót az államnak. De akkor mi a csavar ebben?

Nekik éri meg

Azok a csókos cégek, amelyek sok-sok pénzzel támogatják majd a NER-alapítványokat, vélhetően most is NER-kezekben vannak. Például Mészáros Lőrinc vagy Garancsi István hatalmas profitot termelő céghálói. Ha ezek a cégek milliárdokkal támogatják majd a NER-alapítványokat minimális adót kell fizetniük az államkasszába. Az alapítványoknak juttatott óriási pénzekből az alapítványok majd a NER-es cégektől rendelnek mindent, építkezéseket, szolgáltatásokat, ráadásul az alapítványok adományok formájában is visszaküldhetik majd nekik a pénzek jelentős részét. És ne feledjük: ezeknek az alapítványoknak semmilyen nyilvános ellenőrzése nincs, szinte azt csinálnak, amit akarnak.

Állam épül az államban

Ha az Országgyűlés valóban megszavazza ezt a javaslatot, gyakorlatilag egy államot hoznak létre az államon belül. Sok százmilliárd, vagy akár ezermilliárd is eltűnhet az államkasszából és bekerülnek a fideszes emberek által felügyelt alapítványokba, ahol mint Kósa Lajostól tudjuk, az oda került pénzek elveszítik közpénz jellegüket.

Közvagyonból alapítványi pénz

Korábban ezermilliárdnyi közvagyon alapítványokba szervezését szavazta meg a Fidesz, amivel tulajdonképpen elkezdődött a hatalomátmentés. Főként egyetemekről van szó, de kastélyt, földet, balatoni kikötőket és sok egyebet is érint. A cél a NER életben tartása lehet arra az esetre, ha Orbán Viktor veszítene 2022-ben.

Kiemelt kép: Orbán Viktor és Varga Mihály pénzügyminiszter – Orbán Viktor Facebook bejegyzése szerint – a Karmelita teraszán a jövő évi költségvetésről beszélget – Forrás: Facebook/Orbán Viktor