Óriási gondban vannak az egyik Pest megyei település lakói a határzár miatt. Letkés és a környék lakosainak többsége Esztergomban dolgozik. A munkahelyükre eddig Szlovákián keresztül jutottak el 20 perc alatt, most viszont több órát vesz igénybe az utazásuk.
40 perc helyett 3-4 órás oda-vissza út, késések és több tízezer forint plusz költség – ez még csak a második nap mérlege, de a letkésieknek már most rengeteg gondot okoz, hogy lezárták a határt.
Eddig ugyanis Szlovákián keresztül jutottak el Esztergomba dolgozni és tanulni mindössze 20 perc alatt.
Most viszont körülbelül 70 kilométert kerülnek, vagy kompoznak, arra azonban a megnövekedett forgalom miatt nehéz felférni, ráadásul nagyon drága is, van olyan család, ahol egy havi fizetés sem fedezné a gyerekek iskolába jutásának költségét – hangoztt el a RTL Híradóban.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A helyiek attól is félnek, hogy kirúgják őket a késések miatt.
A hatóságok azt mondták nekik, azért kellett lezárni a határt, mert nincs elég rendőr, aki ellenőrizzen, és az áthaladó forgalom sem jelentős, az önkormányzat múlt heti adatai alapján azonban több mint 2100 autós haladt itt át 8-16 óra között. A lezárás elleni petíciót már több mint 800-an írták alá.
Lezárták Magyarország határait
Gulyás Gergely csütörtökön jelentette be, hogy Magyarország szeptember 1-jétől le zárja határait a külföldi állampolgárok előtt, amely azt is jelenti, hogy a magyar állampolgárok számára a világ összes országa piros lett. A BudaPestkörnyeke.hu a kormány intézkedéséről bővebben ebben a cikkében írt.
Kiemelt kép: a lezárt letkési határátkelő – Forrás: infoesztergom.hu