850 ezer forintnyi dollárral akarták lefizetni az ukrán határőröket olyan férfiak, akik Magyarországra szerettek volna menekülni a háború elől. Mindannyian hadkötelesek, vagyis 18 és 60 év közöttiek. Ennek a korosztálynak tiltotta meg az ukrán kormány, hogy elhagyja hazáját.

Csúszópénz a határőröknek

Csak az elmúlt 24 órában a kárpátaljai határőrök öt megvesztegetési kísérletet rögzítettek. Öt hadköteles férfi úgy döntött, hogy csúszópénzt ajánl fel az ellenőröknek azért, hogy elhagyhassák Ukrajna területét. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt történtek a vesztegetési próbálkozások

Ebből két ilyen eset a szlovák határon lévő ungvári, négy pedig a tiszaújlaki ellenőrző ponton történt, tovább, egy-egy a csapi és egy a kaszonyi határátkelőnél volt.

Elutasították a pénz

A szabálysértők által felajánlott csúszópénz összértéke 2500 amerikai dollár és 4300 hrivnya volt. A határőrök minden esetben határozottan elutasították a pénzt, s mindegyik esetről értesítették a Nemzeti Rendőrség képviselőit.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A lefoglalt pénz

Forrás: Facebook/az Ukrán Állami Határőrszolgálat Nyugati Régiója

Büntetőeljárás indult ellenük

Az ügyekben kenőpénz felajánlása miatt büntetőeljárást indítottak. A szükséges eljárási iratok elkészítése után ezeket a személyeket a sorkatonaság (vagy mozgósítás) elkerülése miatt a katonai nyilvántartó és sorozási hivatalba küldték – olvashatjuk az Ukrán Állami Határőrszolgálat Nyugati Régiójának Facebook-oldalán.

Utazási korlátozás

Kárpátalján a Csapi és a Munkácsi Határőrség vezetősége közleményében ismét emlékezteti a 18 és 60 év közötti ukrán férfiakat a külföldi utazásának ideiglenes korlátozására, és arra, hogy ez a szabály a hadiállapot teljes idejére érvényes.

A Tiszán keresztül is menekülnek

Közben kedd reggel óta 11 ukrajnai férfi gázolt át Máramarossziget térségében a Tisza fagyos vizén Romániába – közölte a Digi24 hírtelevízió a román határrendészet szóvivőjére hivatkozva.

Hadköteles férfiak voltak

Az első négytagú csoport hajnalban lépett be Romániába, a második, héttagú csoport a déli órákban. Mindkét csoportot katonaköteles ukrajnai férfiak alkották, akik az ukrajnai hadiállapot miatt törvényesen nem hagyhatták el az országot.

Menedéket kértek Romániába

A román határrendészet szóvivője elmondta, hogy mindegyik férfi menedéket kért. Kórházba szállították őket, majd segítettek nekik, hogy hivatalosan is menedékért folyamodjanak.

Óriási sorok a határokon

Az ukrán-román határ átkelőhelyein is ugyanolyan sorokban állnak az otthonukat elhagyók, mint az ukrán-magyar határon. Főleg nők és gyerekek próbálnak menedéket találni egy biztonságos országban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: menekültek az ukrán-magyar határon – Forrás: Facebook/Magyar Rendőrség