A negyedik hullám küszöbén már nem az eredeti koronavírus, hanem annak delta variánsa fenyeget, ezért nagyon fontos a harmadik oltással megerősíteni minden korosztály immunvédekezését – jelentette ki Katymár község háziorvosa pénteken.

A harmadik oltás

Murcsek Edit, a Bács-Kiskun megyei település önkormányzati fenntartású idősek otthonának orvosa a közmédiának elmondta: az intézmény 36 lakója közül 14 ember és egy gondozó kapta meg pénteken a koronavírus elleni védőoltás harmadik adagját. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezt a vakcinát kapták

Az oltásra szinte mindenki jelentkezett, de az alapimmunizálás is szakaszosan történt, így a harmadik oltás felvételét is így tervezik. A lakókat márciusban az mRNS-alapú Pfizer vakcinával oltották be, most viszont vektorvakcinát, a szintén amerikai Janssen oltóanyagát kapják mindannyian.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ez is érdekelhet:

Ezért fontos a harmadik vakcina

Az orvos szerint idős korban a krónikus betegségek mellett az immunmemória csökkenésének gyorsulása miatt is fontos a harmadik oltás felvétele. Ez jelentősen csökkenti az esélyét a vírus közösségben való terjedésnek és a súlyos betegség kialakulásának.

Keresztoltások, avagy ezt kaphatod harmadiknak

  • AstraZenecával oltottak: Pfizer-, Moderna-, Sinopharm-vakcinát kaphatnak.
  • Janssent kapottak: Pfizer-, Moderna-, Sinopharm-vakcinát kaphatnak.
  • Modernával oltottak: Sinopharm-, Janssen-, AstraZeneca-vakcinát kaphatnak.
  • Pfizert kapottak: Sinopharm-, Janssen-, AstraZeneca-vakcinát kaphatnak.
  • Sinopharmmal oltottak: Pfizer-, Moderna-, AstraZeneca- vagy Janssen-vakcinát kaphatnak.
  • Szputnyik V-vel oltottak: Pfizer-, Moderna- vagy Sinopharm-vakcinát kaphatnak.

Az új variánsok miatt kell a harmadik oltás

A harmadik oltásra a covid újabb és újabb variációi miatt lehet szükség, ezzel megerősíthetjük a betegség elleni védelmünket. A harmadik oltást elsőként Magyarországon teszik lehetővé Európában. A regisztráció nem bonyolult, nem kell sehová sem menni, mindössze rákattintani az EESZT honlapjára. Ha valaki nem tudja kezelni az internetet, menjen el a háziorvosához és majd ő regisztrálja.

Kapcsolódó:

Karácsony Gergely közölte, nem lehet Sinopharm a harmadik oltás

A harmadik oltás kérdése néhány héttel ezelőtt merült fel először, akkor Orbán Viktor beszélt a részletekről a Kossuth rádión. Erre reagálva Karácsony Gergely közölte, a kormánynak ki kell mondani, hogy nem oltanak 60 évnél idősebbeket kínai vakcinával, továbbá arról is beszélt, hogy a harmadik oltás nem lehet a Sinopharm, ennek részleteiről itt a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk.

Kapcsolódó:

Nagy hibát követett el a kormány

Karácsony Gergely egyébként eleve úgy véli, hogy a harmadik oltásra jelen pillanatban csak a Sinopharmmal oltott idős emberek esetén van szükség, ugyanis a főpolgármester szerint a kormány nagy hibát követett el, amikor a 60 év fölöttieknél engedélyezte az oltást a Sinopharm-vakcinával, mert jelentős részük ma nem védett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: MTI/Rosta Tibor