Jogerősen három év szabadságvesztésre súlyosította a Fővárosi Ítélőtábla a Parlament és a Képviselői Irodaház épületéből számítástechnikai eszközöket eltulajdonító raktáros büntetését. A raktárosként dolgozó nő élettársa segítségével lopta ki az eszközöket.

2015 októbere és 2016 márciusa között mintegy 14 millió forint értékben tulajdonított el számítástechnikai eszközöket egy raktáros a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból.

A számítógépeket, monitorokat esetenként az akkor országgyűlési őrként dolgozó élettársa segített kivinni a Parlament épületéből.

Az eszközöket a raktárosként dolgozó nő részben egy orgazdaként elmarasztalt testvérpárnak, részben ismeretleneknek adta el, a hiány leplezésére pedig meghamisította az eszközigényléssel kapcsolatos okiratokat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A nyomozás során az ellopott tárgyak végső vevőinek jelentős részét sikerült azonosítani, így az okozott kár fele megtérült, a számítástechnikai eszközöket lefoglalták.

A sikkasztásban segítséget nyújtó volt országgyűlési őrt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre, pénzbüntetésre és lefokozásra, az egyik orgazdát ugyancsak felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre, míg testvérét pénzbüntetésre ítélték.

A bíróság a bűncselekmény során szerzett vagyont a raktáros és élettársa esetén az Országgyűlés Hivatalának megítélt kártérítéssel, az orgazdákkal szemben pedig vagyonelkobzással ítélt meg.

Kiemelt kép: a Parlament épülete