Részben beismerő vallomást tett R. Dénes, a kertjében emberi maradványokat tároló egykori boncmester azt azonban tagadja, hogy kereskedett volna a szövetekkel.

Egy anyagilag és erkölcsileg tönkrement emberről van szó, ezt állítja ügyvédje a pátyi boncmesterről. Magyar György ingyen vállalta a férfi védelmét, szerinte az emberi maradványokat otthonban tároló boncmester senkinek sem ártott.

„Arra vállalkozott, hogy egészségügyi intézményeknél le­vő, vizsgálatokra kimetszett em­beri szövetdarabok elszállításáról és megsemmisítéséről gondoskodjon. A krematórium szolgáltatásáért viszont fizetni kell, ám ő a költséget nem tudta kigazdálkodni. Ennek ismeretében a szöveteket hazavitte azzal a tervvel, hogy a későbbiekben teljesíti a kötelezettségét, amikor pénzhez jut” – mondta a Borsnak Magyar György,

Hirdetés

Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!

 

 

 

 

 

Az ügyvéd szerint szó sincs szervkereskedelemről, de még az előzetes információkban megjelent végtagokról vagy szervekről sem. Sőt, szerinte a boncmester személyiségi jogait sértették meg azzal, hogy egyesek szervkereskedőnek állították a férfit.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ahogyan azt a BudaPestkörnyeke.hu is megírta, a férfi úgy bukott le, hogy eladta furgonját, a vevők pedig észrevették az udvarán elrejtett emberi maradványokat. Ezt az autót használta a szervek szállítására is.

Ma­gyar György szerint R. Dénes nem számíthat komoly büntetésre. Tette hordoz ma­gában csalási elemeket, hiszen nem végezte el a feladatot, amiért a kórházakban a pénzt átvette.

A boncmester gyermekei is korábban azt állították, hogy senkinek sem ártott édesapjuk, mindössze az volt a probléma, hogy hitelcsapdába került és kirúgták munkahelyéről. Emiatt tárolta otthonában azokat az emberi maradványokat, amelyeket el kellett volna vinnie megsemmisítésre.

A BudaPestkörnyeke.hu cikkeit a pátyi boncmester ügyéről ide kattintva tudod elolvasni.

Kiemelt kép: helyszínelés a pátyi boncmester házában – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu