A BRFK munkatársai a Cinemax mozitermében beszélgettek kendőzetlenül a fiatalokkal a droghasználat veszélyeiről, miután megnézték Szabó Győző filmművész életrajzi filmjét, a Toxikomát.

Prevenció

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya a Bűnmegelőzési Osztállyal 2019-ben egy merőben új drogprevenciós prezentációt készített, amely három pillérre épül; szülők, pedagógusok, gyerekek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A SZER, ami megváltoztat

Az új drogprevenciós program szakított a régi megelőzési eszközökkel, és teljesen új koncepciót dolgozott ki „A SZER ami megváltoztat” megelőzési kampánnyal.

Interaktív kampány

„Kollégáink interaktív módon vonták be a kampányba első körben a szülőket, az üzenet becsatornázásához pedig olyan közismert emberek szólították meg a felnőtteket, mint Zacher Gábor toxikológus főorvos, vagy Szabó Győző színész. A prevencióban olyan emberek is kampányunk mellé álltak, akik közvetlen érintettek, és átélték a droghasználat okozta tragédiát” – írják a police.hu oldalán.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Felvétel a moziból:

Az előadások

„A Klebelsberg Központ közreműködésével 49 kiképzett előadónk, 259 alkalommal 199 általános és középiskolában tartott drogprevenciós prezentációt szülői értekezleteken. Ezzel az előadássorozattal összesen 11.094 szülőt értünk el.” -írják.

A Toxikoma

„Kampányunk folytatásaként, most a fiatalokat szólítottuk meg. A BRFK az Arena Mallban lévő Cinemax mozival és a Toxikoma film készítőivel, valamint Szabó Győző színművész közreműködésével fogott közös kampányba, hogy felhívják a fiatalok figyelmét a droghasználat veszélyeire és következményeire.”

Molnár Áron is a helyszínen

A vetítésen közel 400 középiskolásnak nyílt lehetősége arra, hogy megnézhesse a filmet. „A filmnézés előtt kollégáink „A SZER ami megváltoztat” drogprevenciós kampánnyal mutatták be a diákoknak a droghasználat veszélyeit, az előadás után pedig Szabó Győzővel beszélgethettek a diákok.” A film végén még egy meglepetés várta a diákokat, a főszerepet játszó Molnár Áron színművészt faggathatták a filmről, a forgatásról és a szerep megformálásáról. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Toxikoma előzetese

Kiemelt kép: police.hu videorészlet