Amint arról beszámoltunk,  a katolikus egyház Pajor András atyát eltiltotta a papi tevékenységtől. Mint kiderült, a plébános hosszú évek óta arra kötelezte a ministránsokat, hogy vetkezzenek meztelenre, ezután az intim testrészeiket fogdosta. Mindezt úgy adta elő a fiataloknak, hogy kullancsvizsgálatot végez. A zuglói pap ügyében most Karácsony Gergely is megszólalt, akit enyhén szólva nem kedvelt András atya. 

Szórta az átkokat 

“Évekig laktam a zuglói Kassai tér közvetlen közelében. A téren van egy csodaszép katolikus templom. A templom plébánosa volt az egyetlen egyházi személy Zuglóban, akivel a kerület polgármestereként nem sikerült szót értenem. Ő ugyanis összekeverte az evangéliumot a fideszes gyűlöletpropagandával. A misék alatt szórta az átkokat az én fejemre is, a gyülekezetbe járó egyik idős hölgy mindig keresztet vetett ha az utcán vagy a boltban összetalálkoztunk” – írta közösségi oldalán Karácsony Gergely.   A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A rendőrség nyomoz

“Most úgy hírlik Pajor atyát eltiltották a papi tevékenységektől, a rendőrség nyomoz az ügyében, az áldozatai pedig  teljestest-masszázsról és az intim testrészeik tapogatásáról számoltak be a sajtónak. Végtelenül sajnálom ezeket a fiúkat. És sajnálom a megvezetett nénit is a gyülekezetből. Nem érzek elégtételt. Mérges vagyok és szomorú” – írja Budapest főpolgármestere. 

Megszólalt az egyház 

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közleménye szerint „bejelentés érkezett az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szolgálatához egy fővárosi plébános ellen. Az ügyben az ordinárius előzetes vizsgálatot rendelt el. Ennek során szükségesnek bizonyult, hogy az érintett személyt minden papi tevékenység gyakorlásától eltiltsa”.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nyugdíjazták a plébánost 

Ezt követően az illető plébánost saját kérésére, korára és egészségi állapotára tekintettel felmentette egyházi beosztásai alól és nyugállományba helyezte. Az előzetes vizsgálat tovább folyik, az ezzel kapcsolatos tilalmak továbbra is érvényben maradnak. Az ügyben rendőrségi bejelentés is történt.”

Eltűnt a nyilvánosság elől

A Válasz Online azt írja, hogy sokaknak feltűnt, hogy Pajor András az elmúlt napokban már nem misézhetett, és több mint két hete nem posztolt Facebookon sem, miközben eddig nagy elánnal osztotta meg a kormány tartalmait. A Válasz Online emlékeztet, hogy korábban Hadházy Ákos szúrta ki, hogy Pajor putyinista propagandát terjeszt, például „nyugati pedofiloknak szánt 35 ezer orosz gyerekről”.

Írtózott a lányoktól 

A Válasz Online, az áldozatoktól úgy értesült, nem konkrét pedofil aktusokra kell gondolni Pajor András esetében, hanem a ministránsfiúk „betörésére”, megalázásra, hatalommal, tekintéllyel való visszaélésre, amelynek volt intim dimenziója is. Az áldozatok egybehangzóan azt állítják, hogy Pajor lányokat lényegében nem engedett sem az oltár közelébe, sem ifjúsági csoportok élére – „valahogy írtózott tőlük, többen megtapasztaltuk, hogy a barátnőinket is igyekszik szisztematikusan leválasztani rólunk”.

Kötelező gyónás és kullancsvizsgálat 

A plébános havi egyszeri kötelező gyónást vezetett be az ifjúsági és ministránscsoportok tagjai számára, a táborokban pedig rendszeresítette a kullancsvizsgálat intézményét. „Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy egyesével, anyaszült meztelenül kellett megjelennünk előtte, s ő a kezeivel alaposan áttapogatta az intim testrészeinket is. Amíg 8-10 évesek voltunk, valahogy kibírtuk, de amikor 15-16 éves korunkban is ragaszkodott a saját közreműködéséhez, kezdett rém kényelmetlenné, már-már zaklatásszerűvé válni a dolog. Pláne, hogy az úgynevezett kullancsvizsgálatot később a budapesti közösségi összejöveteleink szabadtéri részei után is erőltette a fiúknál” – fogalmazott a lapnak az egyik áldozat.  

Állami kitüntetést kapott

A plébános a hazai egyházi és a világi közélet megbecsült tagja volt, olyannyira, hogy tavaly a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Novák Katalin akkori köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére „több évtizedes lelkipásztori szolgálata, értékes irodalmi tevékenysége, valamint a keresztény kultúra terjesztésében és az ifjúság nevelésében vállalt szerepe elismeréseként” a magyar érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést adományozta P. Andrásnak. – hívja fel a figyelmet a történtekre a Gulyáságyú Média. A kitüntetést P. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől vette át a Karmelita kolostor rendezvénytermében 2023. március 14-én.

Megszólalt az atya

„Súlyos lejárató kampány folyik ellenem. Nem magyarázkodom, mert nincs miért. Aki ismer, kérem, aszerint ítélje meg mindezt.” Összesen ennyit írt csütörtök este a közösségi oldalán Pajor András atya. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Pajor András, Karácsony Gergely