Az év vége, az ünnepi időszak sokak számára a békére és megnyugvásra való törekvés jegyében telik. Néhány autós másként van ezzel.

Őrült manőver az M3-as autópályán

Karácsonykor és a két ünnep között sokszor olyanok is útra kelnek, akik év közben ritkán ülnek autóba. Sokan ilyenkor látogatják meg a távoli rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nagy volt a dugó az M3-ason

Ilyenkor előfordul, hogy a szokásosnál nagyobb forgalom alakul ki egyes utakon. Így volt ez az M3-as autópályán is december 25-én. Az autók vánszorogtak egymás mellett, egy autó pedig ismeretlen okból a leállósávban vesztegelt. Ami ezután történt, arra talán senki sem számított.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Volt, aki nagyon sietett

Alig volt egy autónyi hely a külső sávban haladó autós és a leállósáv szélén álló kocsi között, amikor egy sötét szedán sofőrje megpróbált elmenni közöttük. Hajszálon múlt, hogy egyik autóhoz sem ért hozzá, végül sikeresen befurakodott közéjük a türelmetlen sofőr és a leállósávon folytatta útját.

Egy autós még ennél is hajmeresztőbb mutatványra vállalkozott

Az M3-M31 felhajtóján, Gödöllőnél még idegtépőbb jelenetsorok játszódtak le. Az incidens egy nappal szenteste előtt, délben történt. Egy autós eltévesztette a sávot, Gödöllőn, az M3 felhajtóján.

Érthetetlen, ami ezek után történt

Ahelyett, hogy mintegy 10 percnyi időveszteséggel korrigálta volna útját, úgy döntött, szabálytalankodni fog. Elkezdett visszatolatni, veszélybe sodorva ezzel saját magát és mások testi épségét is. Aligha számít ugyanis ezen a szakaszon arra bárki, hogy valaki éppen itt álljon neki rükvercben haladni.

Egy ideig hátrafelé gurult, aztán elbizonytalanodott

A zöld színű autó sofőrje tolatott egy keveset, majd balra indexelve jelezte, a záróvonal nem érdekli, ő márpedig balra fog kanyarodni. Ezután megérkezett mögé a kamerás autó, ekkor kikapcsolta az irányjelzőt.

Ezek is érdekelhetnek!

Több autó is nagy tempóval suhant el mellette

A zöld autó mellett több kocsi normál tempóval elhaladt. Egy darabig nem volt esélye folytatni az útját eredeti szándékai szerint. Miután azonban látta, hogy a mögötte érkező kamerás jármű sofőrje megállt, felbátorodott.

Ismét balra indexelt

Ekkor újra kitette az irányjelzőt a zöld személyautó sofőrje, majd amikor úgy érezte, hogy tiszta a terep, akcióba lendült. Egy határozott mozdulattal balra tekerte a kormányt, majd átvágott a forgalomtól elzárt területen. Végül gyorsítani kezdett, ezen a ponton azonban véget ért a videó. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nézd meg magad is ezt a két jelenetet az alábbi videón!

Kiemelt kép: Dugó az M3-ason – Forrás: BpiAutósok