A fővárosi fürdőzés eddig sem volt olcsó mulatság, ezután pedig minden eddiginél mélyebben a zsebébe kell nyúlnia a látogatóknak.

Január első munkanapjától emelkednek az árak

Bejelentette a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Kft., hogy milyen áron fogadja a látogatókat az új évben. Érdemes tudni, hogy ez a cég üzemelteti a budapesti gyógyfürdők többségét. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Brutális drágulásra kell számítani

A Gellért és a Széchenyi fürdők árazása marad egységes. A belépők ára nem kevesebb, mint 32,9%-kal emelkedik. Hétfőtől csütörtökig 7100 forint helyett 9400 forintért lehet majd bemenni ezekbe a fürdőkbe. Péntektől vasárnapig az eddigi 8200 forintos belépők árát 10900 forintra emelik – írja a Spabook 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Rudasba is sokba kerül majd a belépő

A Rudas fürdőbe eddig hétköznap 6500 forintért lehetett ellátogatni, január 2-ától már 8600 forintot kérnek a pénztárnál. A hétvégi fürdőzésér 9200 forint helyett 12200 forintot kell fizetni. Az éjszakai fürdőzés belépőjegye kizárólag online vehető meg, 9500 forintról 12600 forintra emelkedik az ára.

Van, ahol mérsékeltebb lesz az áremelés

A Dandár fürdőben 9%-kal kérnek többet a belépőkért. Az új árszabás szerint így a hétköznapi fürdőzés 3400, a hétvégi 3500 forintba fog kerülni. A Lukács fürdőben kevesebb mint 15%-os lesz a drágulás, míg a Paskál fürdőben 15-17%-kal kell majd többet fizetni.

Ezek is érdekelhetnek!

Van, ahol nem vagy csak hétvége lesz drágább a belépő

A Palatinus fürdőben maradnak az eddigi jegyárak: hétköznap 2900, hétvégén 3400 forint a belépő. A Csillaghegyi fürdő árai sem emelkednek hétköznap, hétvégén viszont igen. Szombaton és vasárnap 20%-kal kell majd többet kicsengetni, mint amennyit eddig.

A Pesterzsébeti fürdő és a Budapest Spas drágul

15-17% körüli áremelkedéssel kell kalkulálniuk azoknak, akik továbbra is látogatni szeretnék a Pesterzsébeti fürdőt. A Budapest Spas esetében a bérletekért 20-25%-kal fognak többet kérni.

Emelkedett a rezsiköltség

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Kft. tavaly köbméterenként még csak 74 forintot fizetett a földgázért, idén már 205,6 forintot. Sőt, október elsejétől új díjszabás van érvényben, ennek értelmében már több mint 1300 forintba kerül a gáz.

Így lehet spórolni

Belépőjegyek helyett bérletek vásárlásával csökkenthető az alakalmankénti költség. A 100, 200 vagy 365 alkalmas bérletek árai is emelkednek 20-25%-kal, de még így is kedvezőbb bérletet vennie annak, aki rendszeresen látogatja a fürdőket. Így 1500 forint alá lehet csökkenteni egy látogatás árát.

Még egy hasznos tipp

Aki kiváltja a Zsigmondy kártyát évi 5000 forintért, azok a történelmi fürdők bármelyikét 3500 forintért látogathatják. A kikötés, hogy a fürdőzés időtartama legfeljebb 4 óra lehet, és naponta 1 alkalomra szól a kedvezmény. Akik évente többször fürdőznek, de nem hetente, azoknak érdemes lehet élnie ezzel a lehetőséggel. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Lukács Gyógyfürdő és Uszoda – Forrás: gyogyfurdok.com