A Budakörnyéki Járásbíróság letartóztatta azt a férfit, aki ellen a Váci Rendőrkapitányság nemi visszaélés bűntette miatt indított eljárást. A férfi fiatal lányokat környékezett meg, annak ellenére közösült velük, hogy tisztában volt az életkorukkal. A lányok közül többen is 13 évesen voltak. A gyanú szerint a férfi különböző módokon ismerkedett meg 14 évnél fiatalabb lányokkal, akikkel nemi kapcsolatba is került.
Az interneten ismerkedett
2021-ben egy internetes oldalon ismerkedett meg egy 2008-ban született, kiskorú lánnyal. A férfi és a lány két éven keresztül 1,5-2 hetente találkoztak egy Duna-parthoz közeli, fás-bokros területen. Ott a férfi kezdeményezésére rendszeresen „nemi cselekményeket végeztek”. Mindezt úgy, hogy a gyanúsított végig tisztában volt a sértett életkorával. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Egy üzletben ismerkedtek meg
2024 nyarán a férfi egy élelmiszerüzletben ismerkedett meg egy 2011-ben született lánnyal. Miután egy internetes oldalon keresztül felvették a kapcsolatot és néhányszor találkoztak szintén és közösültek. A férfi ebben az esetben tudta, hány éves lánnyal került kapcsolatba.
A Duna-parton randiztak
2024. október 10-én a férfi egy 2010-ben született lánnyal is ismeretséget kötött, akivel egy idő múlva szintén a Duna-parton találkozott. A férfi közösülni akart, de a lánynak ezzel szemben fenntartásai voltak, az végül mégis megtörtént. A férfi egy hét múlva újra felkereste a lányt, akivel ismét nemi kapcsolatba lépett. A férfi ebben az esetben is tisztában volt a lány életkoráról.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A lányok beleegyeztek
A bíróság közleménye mindegyik esetben megjegyzi, hogy a sértettek „beleegyeztek” a nemi kapcsolatba, de jogilag a nagykorúval folytatott nemi cselekménybe való beleegyezés korhatára 14 év. A gyanúsított a most elkövetett cselekmények idején próbára bocsátás hatálya alatt állt. Az eljárás adatai alapján további sértettek azonosítása is várható, a férfi ugyanis – akár párhuzamosan is – több kiskorú sértettel került szexuális kapcsolatba.
Előzetesbe helyezték
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal részben egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2025. január 6-ig. A bíróság a szökés-elrejtőzés veszélyét nem találta megalapozottnak a terhelttel szemben. A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított fellebbezett ellene. Mivel a védő nem volt jelen, jogorvoslat benyújtására neki 3 munkanap áll a rendelkezésre, így a végzés nem végleges, de végrehajtható. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció