“Adieu Budapest”, azaz ágyő Budapest – így búcsúzik a fővárostól az 1990 és 2010 közötti főpolgármester, Demszky Gábor. Budapestet végleg az Adriára cseréli, Rijekától nem messze, Mošćenička Draga nevű településen talált magának új otthont.

Főváros kifosztása

“Most leköltözöm ide, egy jobb világba, hogy ne is lássam a főváros kormányzati kifosztását és hanyatlását, a társadalom leszelektált züllését, az olcsó pénzen megvett és rövid pórázon tartott értelmiség agóniáját.” – írja közösségi oldalán Demszky Gábor, Budapest korábbi főpolgármestere. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiábrándult

Nagyon el vagyok keseredve a főváros pénzügyi kifosztása miatt – mondta kiábrándultan a Blikknek a politikus. “Persze jár a BKV, elviszik a szemetet, a fontos dolgok nagyjából működnek. De nincs fejlesztés, romlanak az utak és velük együtt minden más is. Ez az egyik oka annak, hogy úgy döntöttem, elköltözöm innen.”

Adriai kötődés

Demszky adriai kötődése nem ismeretlen a nyilvánosság előtt. Még 2002-ben vásárolt egy romos építményeket őrző isztriai telket a tengerpartnál. Zágráb főpolgármesterének vendégeként járta a környéket, amikor megmutatták neki a több százéves romos házakat. Annak ellenére megtetszettek neki, hogy teljesen lakatlanok voltak és a vezetékes víz hiánya, a rossz megközelítési lehetőség miatt hosszú ideje nem akadt rájuk vevő.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

5 millió forint

Ma is lajtos kocsi hordja fel a vizet, de a korábbi SZDSZ-es politikus szerint fontos szempont volt, hogy a hazai ingatlanárakhoz mérten olcsón lehetett megszerezni az épületeket – bő húsz éve ötmillió forintnyi eurónak megfelelő összegért, ami nevetséges ár volt. Később az adriai nyaraló miatt sok támadás érte.

Eladó és kiadó

Most egy kőből épült, három részből álló nyaraló van a telken. A 130 négyzetméter belterületű épület kiadó, lényegében bárki kiveheti vagy megveheti a volt főpolgármestertől. Demszky közben egy lakást bérel a tengerparton fekvő Mošćenička Draga településen – a térképet a cikkünk alján nézheted meg.

Lemondott szereplés

Távozásának másik oka bizonyára az volt, hogy idén tavasszal meghívták az egyik budapesti gimnáziumba, hogy az iskolanapokon részt vegyen egy beszélgetésen. A meghívást azonban pár nappal a rendezvény előtt lemondták, arra hivatkozva, hogy nem lenne szerencsés, ha egy politikus lenne a vendég – annak ellenére, hogy korábban államtitkár is megfordult már az iskolában egy hasonló szereplésen. 

Utolsó csepp

Demszky Gábor úgy érezte, a döntést meghozó igazgató mellé állt a tanárok többsége is, némelyik bólogatva, némelyik csupán hallgatásával támogatva kitiltását. Ez pedig nagyon elkeserítette, vélhetően ez volt az utolsó csepp a pohárban.

Nem köti ide a család sem

“Már a családom sem köt a fővároshoz, egy részük Gyöngyösön él, de van, aki Amerikában, vagy Nyugat-Európában” – mondta a politikus. Hozzátette: havonta 3-4 napra visszatér majd. Budapesten szeretne operába, színházba menni és a tanítást sem adta fel.

Kerek világ

Demszky közben az Adrián halászokkal barátkozik és jóban van a helyi polgármesterrel is, akit 30 éve ismer. “Nem én leszek az első, aki ezt az utat választja. Van itt a szomszédomban egy bécsi kolónia, van egy német barátom és a tágabb környezetemben még sok kedves ismerős. Kerek ez a ”kisvilág”, és kényelmes, lakható, s ha valami bajom lenne, meggyógyít a Lungo Mare sétány jódos levegője, az I. Ferenc József sétányon.” – írja Demszky Gábor a búcsúzó levelében. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Itt van Demszky új otthona (kattintással nagyítható)

Kiemelt kép: Demszky Gábor az Adrián – Forrás: Facebook/Demszky Gábor – a fotó Adobe IA mesterséges inteligencia felhasználásával készült.