Budapest és környékének közlekedéséről, a jelenlegi trendekről és a dugók megoldásairól beszélt Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ igazgatója a Corvinus Egyetemen megrendezett online előadáson. A közlekedési szakember elmagyarázta miért a kötöttpályás közlekedés fejlesztése az egyetlen lehetőség Budapest és környéke számára.

Legnagyobb probléma az autós közlekedés

Budapest legnagyobb problémája jelenleg az autós forgalom. Ha megnézzük az elmúlt 60 év lakosságszám változását, akkor azt látjuk, hogy a belváros lakosságszáma felére esett, miközben a külvárosok és az agglomeráció pedig jelentősen megnőtt.

200 ezer fővel fog nőni az agglomeráció

A Központi Statisztikai Hivatal előrejelzései szerint az agglomeráció lakossága 2040-ig további 200 ezer fővel fog emelkedni. Ennek leginkább a központi régió, vagyis Budapest környékének gazdasági, oktatási, munkahelyteremtési vonzereje áll. Hiába nagy vidékfejlesztési projektek, ez a régió vonzza magához a lakosságot – mondta Vitézy Dávid Corvinus Egyetemen tartott előadásában.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megduplázódott a lakosságszám több agglomerációs kistérségben

Az alábbi térképen jól látszik, hogy a pirossal jelölt kistérségek lakosságszáma megduplázódott 1960 óta. A kékkel jelzett területeken pedig jelentősen csükkent ez idő alatt a népesség. Jól látszik, hogy szinte kiürült a belváros és megtelt az agglomeráció nagy része.

Budapest és környékének lakosságszám változása 1960 és 2017 között – Forrás: BFK

Egyre több az autó

Az agglomeráció növekedése nem Budapest kárára történik, hiszen a főváros lakosságszáma is nő. A várostérség lakossága azonban gyorsabban fog nőni az ország különböző térségeiből beköltözők miatt. Mivel egye több az ingázó, ezért folyamatosan nő az autók száma is Budapest környékén. 2010 óta a közúti gépjármű állománya 1 millióról 1,2 millióra nőtt Budapesten és környékén. A növekedés üteme az agglomerációban kétszer akkora ütemben nőtt, mint Budapesten, 10 év alatt 36%-al lett több autó.

Belefulladunk a dugókba

A bevezető utak tele vannak, nem, vagy alig bővíthetők, de nem is nyújtana megoldást a szélesítésük, mert a fővárosban nincs több hely a beáramló autóknak. A jelenlegi trendek nem folytathatók, ha 10 évente 200 ezerrel több autó lesz, belefulladunk az autósközlekedésbe és a dugókba, ezen változtatni kell.

10-ből csak 3-an tömegközlekednek

A hosszútávú megoldás a közösségi közlekedés fejlesztése és vonzóvá tétele. Jelenleg az agglomerációból 10-ből csak 3-an tömegközlekednek, vagyis itt óriási potenciál van, érdemes nagyberuházásokban gondolkodni – mondta Vitézy Dávid.

Ideális vasútvonalak

Budapest vasútvonalainak az állománya ideális, hiszen 11 MÁV útvonal és 4 HÉV útvonal érkezik az elővárosokból Budapest magterületeire. A hálózat tehát megvan csak fejleszteni kell.

Rengeteg az utas Budapesten és környékén

Az is beszédes szám, hogy a Budapestre befutó vasútvonalakon naponta összesen 523 ezer utazás történik, ennek 89%-a vagyis a jelentős többsége elővárosi utazás. Ezt fontos tudnunk, amikor például a debreceni IC-fejlesztésről beszélünk, amely szintén fontos, de súlyát tekintve az elővárosi vonalakhoz képest elenyésző – tette hozzá Vitézy Dávid.

Pocsék állapotú vasúti pályák

A budapesti belső pályaszakaszok állapota nem teszi lehetővé több vonat fogadását, jelenleg óránként 42 vonat érkezik a belső pályaudvarokra. Mivel csúcsra van járatva a rendszer, így sok a késés is. Akik naponta vonattal járnak rémtörténeteket tudnak mesélni – mondta Vitézy Dávid.

Az autósok többsége szívesen vonatozna

A Budapesti Fejlesztési Központ friss felmérése szerint az agglomerációs autósok 81%-a vonatra szállna, ha sűrűbben, gyorsabban és pontosabban járnának a vonatok. Az is fontos szempont, hogy igényesebb szerelvények és korszerű állomások legyenek.

Felújított szakaszok

A felmérést a gyakorlatban is bizonyítja a két teljesen felújított elővárosi vonal, az esztergomi és a székesfehérvéri esete. Mindkét vonalon csaknem megduplázódott a felújítás után az utasforgalom, miközben a lajosmizsei szakaszon, ahol semmilyen fejlesztés nem volt, utasvesztés történt – mondta Vitézy Dávid.

A közlekedési szakember ezt követően a tervezett fejlesztésekről és a körvasútról beszélt, ezekről korábban már sokszor írtunk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon. Ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor az alábbi videót 39:20-tól érdemes elindítanod.

Kiemelt kép: Pilis állomás – Fotó: BPK