Egyre többen beszélnek arról, hogy Budakeszin túl sok az utcán piáló ember. A parkokban, zsákutcákban tivornyázók, lerészegedők mocskot és a szemetet hagynak maguk után. Több édesanya panaszkodott a közterületek állapotára, mások a vállalkozásukat féltik, attól tartanak elmennek a kuncsaftjaik, ha mindig piáló embereken keresztül lehet eljutni az üzletükhöz. A polgármester rástartolt az ügyre, lehet, hogy betiltják az alkoholfogyasztást a budakeszi közterületeken.

Budakeszi facebookos csoportjaiban egyre többen posztolnak magatehetetlenül fetrengő részegeket, az utcán sörösdobozból iszogató embereket és szeméthalmokat, sok-sok üres üveggel. Mások azt is írják, hogy tűmaradványokat is találtak már egy-egy esti parti után.

Vannak olyan budakesziek, akik arról panaszkodnak, hogy némely utcába este alig mernek bemenni, mert 25-30 fős csapatok isznak és tivornyáznak hajnalig, reggelre pedig óriási mocskot hagynak maguk után.

A településen vita bontakozott ki arról, hogy joguk van-e az embereknek alkoholt inni, lerészegedni egy parkban vagy sem. Többen kikérik maguknak, hogy mások mocskát kell kerülgetniük, és szerintük undorító, ami a településen történik. Mások megértőbbek; inkább szociális problémának látják a jelenséget és segítséget hívnának a hajléktalan alkoholistáknak.

Megint mások azzal érvelnek, hogy azért mert valaki hajléktalan nem jelenti azt, hogy ne lehetne a kukába dobni az üres sörösdobozokat, üvegeket, vagyis a kosz, mocsok nem feltétlenül velejárója a szegénységnek.

Rástartolt a polgármester

Budakeszi fideszes polgármestere, Győri Ottilia is értesült a Facebookon fellobbanó elégedetlenségről, mert a minap a hivatalos oldalán az élére állt az ügynek. Az utcán történő alkoholfogyasztásról a következőket írja: „Mindezt én is kiemelt közügynek tekintem, mert mindennapi életünket megkeseríti” – majd így fogalmaz a polgármester:

„A jelenlegi helyi rendeletünk csak a szórakozóhelyek, vendéglátóipari egységek, üzletek előtt tiltja a szeszesital-fogyasztást, és az általános tiltásról megoszlanak a lakossági vélemények. Ezért a veszélyhelyzet elmúltával kezdeményezem annak megvitatását, hogy Budakeszi teljes területén, vagy egyes részein betiltsuk-e a közterületi alkoholfogyasztást. Erről a témáról társadalmi vitát kezdeményezek, itt a Facebookon is.” – írta Győri Ottilia.

Facebook-politika

Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere – Forrás: Facebook/Győri Ottilia

A budakeszi polgármesternek, Győri Ottiliának nem ez az első ügyes húzása, hogy a közösségi médiában fellobbanó elégedetlenség élére áll és behúzza a témát a hivatalos ügyek közé.

Az egyik legutóbbi hasonló eset akkor történt, amikor az óriásira duzzadó autósorok miatt létrejött egy Budakeszi dugóhúzó nevű Facebookos csoportot. Ez a közösség olyan aktívnak bizonyult, hogy forgalomlassító demonstrációkat szerveztek és rendszeres összejöveteleken vitatták meg, mikét lehetne csökkenteni a forgalmat a kisvárosban.

A polgármester akkor is meglátta a lehetőséget a sztoriban és Charles de Gaulle jól bevált módszerét alkalmazta: Ha valamit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére – elvet követte. Elment a dugóhúzósok egyik gyűlésére és felkérte őket, hogy adjanak tanácsot az önkormányzatnak.

A polgármester Facebook-érzékenysége akkor is megmutatkozott, amikor a Forma-1-es Baumgartnerék lakóparkot akartak építeni Budakeszi mellé és a környezetvédők nagy tüntetést hoztak össze. A polgármester oda is elment és amit csak a hatáskörében megtehetett, meg is ígért mindent.

A másik emlékezetes dobása az volt a polgármester asszonynak, amikor a Dunakeszi úton eltörtt vízcső javításán a Fővárosi Vízművek napokig szöszölt, emiatt soha nem látott dugók alakultak ki és mindenki elkésett a munkából, iskolából. A polgármester akkor is a facebookos népharag élére állt és szinte élőben közvetítette, mi mindent tesz annak érdekében, hogy ilyen eset többé ne forduljon elő.

Most a közterületi alkoholfogyasztás kapcsán, mielőtt eszkalálódott volna a probléma, felkarolta és hivatalossá tette azzal, hogy társadalmi vitát kezdeményez róla. Így már kézben tarthatja az ügyet, a társadalmi egyeztetés során a helyiek kiengedhetik az elégedetlenség gőzét, a nap végén pedig talán majd történik valami.

Annyi már biztosan történt, hogy Győri Ottilia személyében egy újabb innovatív polgármesterrel gyarapodott Budapest környéke, aki nem ellenséget, hanem lehetőséget lát a helyi Facebook csoportokban.

Kiemelt kép: Egy részeg Budakeszin – Forrás: Facebook