Óvodából, templomból, gyermekközpontból is lopott egy 18 éves férfi. A veresegyházi rendőrök egy bozót tövébe bilincselték meg, majd őrizetbe vették, a bíróság azóta letartóztatta.
A ballagási ünnepet használta ki
Ballagási ünnepet tartottak egy veresegyházi óvodában június 5-én. Ezt kihasználva lopózott be a veresegyházi intézménybe D. József. Egy öltözőszekrényből két pénztárcát emelt el, majd menekülni próbált. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiszúrták a szülők
A szülők azonban időben észrevették, és ketten eredtek a férfi után, miközben értesítették a rendőrséget.
Egy bokor tövében bilincselték meg
A fiatal nem jutott messzire, míg őt az óvodából követték, a percek alatt kiérkező rendőrök más irányból állták útját, végül egy bokor tövében kapták el.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Hiánytalanul megtalálták
A tárcákat minden értékkel együtt megtalálták a rendőrök, azokat visszakapták a tulajdonosok – számolt be róla a police.hu.
Kiderült, máshová is betört
Az erdőkertesi férfit bevitték a kapitányságra és kikérdezték, mint kiderült, több, az elmúlt időszakban elkövetett vagyon elleni bűncselekmény is van a rovásán.
Fóton a templomban és a gyermekvárosban is rabolt
A gyanú szerint napokkal ezelőtt egy fóti templom ablaküvegét törte be és kirámolt egy perselyt, majd a fóti gyermekváros központjába járt, ahonnan mobiltelefonnal, pénztárcával és bankkártyával távozott, utóbbival később vásárolt is.
Részben tett beismerő vallomást
Az őrizetbe vett férfi részben beismerte a bűncselekmények elkövetését.
Büntető eljárást kezdeményeztek
A Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az azóta letartóztatott férfi ellen lopás bűntette, lopás vétsége, valamint csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a büntetőeljárást.
Szűz Mária-szoborral a hóna alatt sétált ki
Erzsébetvárosban pofátlan tolvajt keres lopás miatt a rendőrség. A férfit, aki két héttel ezelőtt kisétált egy óriási Szűz Mária-szoborral a terézvárosi templomból. A bűntettet kamera rögzítette. – írta meg a Budapestkörnyéke.hu.
Így segíthetnek a rendőröknek
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható személyt felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.
A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt fotó: police.hu