Hajdú Péter műsorában idézte fel Gáspár Laci élete legnagyobb bakiját, amikor az X- Faktorban a Gyöngyhajú lány helyett, Zöldhajú lányt énekelt. A Dunakeszin élő énekes arról is beszélt, hogy milyen rosszul érintette őt, hogy mentortársai, az eset után, nem álltak ki mellette. A műsor egyik pontján a zenész el is sírta magát.
Elsírta magát Gáspár Laci
Hajdú Péter következő beszélgetőpartnere péntek este Gáspár Laci lesz Life Tv műsorában. Az énekes a műsor egy pontján el is sírta magát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Nem felejti el, honnan jött
A műsorvezetőnek Laci azt is elmondta, hogy szerinte amiatt bántják az emberek, mert nem mutatja a gyengeségeit, illetve azt is hangsúlyozza, hogy nem felejtette el, honnan jött, pontosan tudja, mit jelent a nélkülözés.
Hirdetés
Neki is van gyengesége
“Tudod, miért ilyenek az emberek velem? Amikor hibázom, tudod, miért van egyből szenzáció? Mert én sosem mutatok gyengeséget, pedig mindenkinek van gyengesége. Nekem is van” – mondta sírva Laci hajdú
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Tudja, mi az a szegénység
Gáspár Laci elmondása szerint sokan tartják nagyképűnek és azzal is vádolják: elfelejtette, honnan jött. Az énekes szerint ez egyáltalán nem igaz: “Tudom, mi az, hogy nincs. Tudom, mi az, hogy szegénység. Hogy felejteném azt el?!”
Puskás Peti kontra Bakács Tibor
Az énekes arról is mesél majd a műsorban, hogy miért nem állt ki Puskás Peti mellett, amikor Bakács Tibor beleállt tavaly decemberben.
Megbántották a mentorok
Majd ezt mondta: „Őszintén? Mert én mindig, amikor forgatunk, mindegyiket megvédem. Engem meg nem védtek meg ők. Amikor mondjuk volt az a Zöldhajú lány, amikor elrontottam a szöveget, akkor sem védtek meg”.
Elrontott Omega sláger
Tavaly decemberben, Kóbor János halála után, az X-Faktorban az Omega frontemberére emlékeztek. A mentor a zenekar a Gyöngyhajú lány című számmal készült, ám a refrén második részében zöldhajú lányt énekelt.
Izgalmában rontotta el a szöveget
A Dunakeszin élő énekes a baki után a tehetségkutató házigazdájának, Miller Dávidnak azt mondta, hogy izgalmában rontotta el a dalszöveget. Bárhogy is történt Lacira zúdult a népharag.
Bibliai idézettel reagált
A kommentcunamira válaszolva az énekes a műsor másnapján egy bibliai idézettel reagált közösségi oldalán, ahol ezt írta: „Ne örülj, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a setétségben ülnék is, az Úr az én világosságom! Mikeás7;8″.
Bűnbánat a gardróbban
Laci, a baki után pár nappal, egy videóval reagált, amelyben az Apostol együttes A legtöbb ember ott hibázza el című számát énekelte. Laci a felvételt minden bizonnyal a dunakeszi háza gardróbjában rögzítette, vállfán függő öltönyök és gondosan összehajtogatott pulóverek közt kesereg. A videót a cikkünk alján nézheted meg. A videót egyébként azóta már az RTL klub oldaláról és a videómegosztó oldalakról is eltávolították. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Ez pedig Laci gardróbos, megbánós videója
Kiemelt kép: részlet az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorból – Forrás: Life Tv