Érdemes áttanulmányozni a különféle ajánlatokat, hiszen nagy eltérések lehetnek. Érdekesség, talán ez az egyedüli olyan költség, amely nem követte az inflációt

Emelkedő szerződések

Nőtt az újonnan megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások száma a Netrisknél. Az idei harmadik negyedévben közel 127 ezer szerződést kötöttek az autósok, ami 8 százalékos emelkedésnek felel meg.

Ennyi az átlagos díj

Az éves kgfb-átlagdíjak szintén 8 százalékkal nőttek, így meghaladták az 52 ezer forintot az idei harmadik negyedévben – olvasható a társaság összefoglalójában. Az már biztos, hogy több kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötöttek az autósok az idei harmadik negyedévben.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elmarad a pénzromlás mértékétől

Ugyancsak emelkedést mutat a cascobiztosítások száma, emellett a biztosítási díjak is magasabbak lettek, noha a drágulás mértéke nem követi az inflációt. A júliustól szeptember végéig terjedő három hónapos időszakban a Netrisknél majdnem 127 ezer kgfb–t kötöttek, ez 8 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten.

A casco-t már húzza az infláció

Az átlagos díjak 8 százalékkal nőttek, amelyek így meghaladták az 52 ezer forintot. A casco esetében 11 százalékos emelkedésről beszélhetünk, ami átlagosan 148 ezer forint. A biztosítási díjak emelkedése a minden területen érezhető drágulással magyarázható – vélekedett a Netrisk ügyvezető igazgatója.

Ezért kell többet fizetni

Besnyő Márton elmondta, nőtt az autók ára, emellett a szervizelési költségek is magasabbak lettek, noha a kgfb-s átlagdíjak emelkedése elmarad a két számjegyű inflációtól, a cascónál viszont megközelíti azt.

Emiatt vállalják be sokan a casco-t

A szakértő azzal magyarázta a növekvő casco biztosítások számát, hogy az új vagy fiatalabb autók már drágábbak, mint az utóbbi években, ráadásul a szervizköltségek is magasabbak lettek. Éppen ezért sokan az autó árához viszonyítva alacsony díjat is bevállalják, csak ne kelljen szembesülni a nagyobb kiadásokkal.

Mit jelent mindez márkánként?

Nézzük meg, márkára lebontva hogy néz ki a kgfb-átlagdíjak emelkedése. Az Opel tulajdonosok jártak legjobban, mivel nekik csupán két százalékkal kell többet fizetniük, éves szinten alig több mint 52 ezer forintot. A sort a Ford követi, amely után az átlagdíj egyaránt 4 százalékkalm 57-58 ezer forintra emelkedett.

Lehet jobbat is találni

A Suzukinál 7 százalékkal lettek drágább a fizetendő, aminek átlaga több mint 42 ezer volt. A Dacia és a Toyota 10-10 százalékban emelkedett, amelyek után most 44, illetve 51 ezer forintot kell leszurkolniuk a sofőröknek. Persze ezek átlagos árak, adott esetben ennél olcsóbbat is ki lehet fogni.

Nézzünk körül, s utána döntsünk

Éppen ezért a Netrisk azt tanácsolja, hogy érdemes alaposan átfésülni a különféle ajánlatokat, mielőtt megkötjük autónkra az új biztosítást – derül ki az Infostart összeállításából.

(Kiemelt képünk illusztráció, forrás: Bakos Autőmentés.)