A NIO kínai járműgyártó Biatorbágyon, a cég első európai üzemében automata akkumulátorcsomag-csereállomásokat fog előállítani. A mintegy 5,5 milliárd forint értékű projekthez a kormány 1,7 milliárd forint támogatást biztosít, így segítve több száz új munkahely létrehozását. A csarnok később kutatás-fejlesztési és képzési központtal is bővülhet.

Innovatív töltés

A NiO által gyártani kívánt, konténer méretű szerkezetek működésének lényege, hogy járművel ezekbe behajtva a rendszer egy teljesen automatizált folyamattal a lemerült akkumulátorcsomagot feltöltöttre cseréli ki. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Régiós központ

A tervek szerint Magyarországon évi 240 ilyet fognak előállítani, 2025-re pedig már 4000 fog működni világszerte.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fontos az autóipar

Kulcskérdés, hogy minél több elektromos autóipari beruházást tudjunk Magyarországra vonzani, és a kormány erőfeszítései sikeresek, hazánk ugyanis mára ezen átállás egyik globális éllovasává vált – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Fejlett keleti technológia

Mára a technológiai fejlettség terén számos iparágban keletről fújják a passzátszelet, a finanszírozási képességek tekintetében a Nyugat jelenleg súlyos kihívásokkal küszködik, lakosságszám tekintetében pedig utóbbi mindig is le volt maradva – mutatott rá.

Forradalom az autógyártásban

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az elektromos autóipari forradalom a világgazdaság legmeghatározóbb folyamata, és ennek tempóját is keletről diktálják, ezért komoly küzdelem folyik az ehhez kapcsolódó beruházásokért.

Nagy kapacitás

Szijjártó Péter szerint ezen a téren eddig sikeresek az erőfeszítések, Magyarország a folyamat egyik globális éllovasává vált, amit jól mutat, hogy hazánk a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó kapacitásával rendelkezik, míg ezek exportjában a globális ranglista ötödik helyén áll.

Élre tör a Nio

A sanghaji központú Nio története mindössze hét éve kezdődött, ami maga a gyanús múltnélküliség, ám míg a kínaiak korábban sokszor nevetségesen elavult, katasztrofális minőségű hagyományos típusokkal próbálkoztak, addig a cég az első pillanattól érti, mit vár a fejlett világ egy későn érkezőtől. Első modelljük az EP9 szupersportautó a márkával együtt született, és már puszta műszaki paraméterei is megdöbbentőek.

Elektromos versenyautó

A kizárólag versenypályán használható, dúsgazdag vevőknek szánt EP minden kerekét külön villanymotor hajtja, amelyek összesen 1361 lóerőt produkálnak, miközben az autó akár 427 kilométert képes megtenni két feltöltés közt.

Gyorsabb, mint a benzines

Más esetekben 2,7 másodperc alatt gyorsul nulláról száz kilométeres sebességre, de álló helyzetből kétszázig is csak hét másodpercre van szüksége – írja a Telex. Ez utóbbit benzines sportautóval nagyon kevesen tudtak összehozni a történelem során, és bár a leggyorsabb villanyautók közt nem az EP9 a csúcstartó, ott van az élmezőnyben.

Kiforrott technológia

A Nio 2018 óta több mint ötszáz csereállomást telepített Kínában, és szeptember végéig négymillió akkucserét hajtottak végre összesen, vagyis kiforrott technológiáról van szó. A cég tavaszi közlése szerint az addig forgalomba helyezett autók összesen 396 millió kilométert tettek meg, így átlagosan kicsit kevesebb, mint kétszáz kilométerenként váltott akkumulátort egy-egy példány gazdája. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Nio