A lakók megtartásában Budapest csak a rozsdaövezeti beruházásokkal, kompakt városként lehet versenyképes az agglomerációval szemben – jelentette ki Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója a Népszavának. A közlekedési szakember elmondta mi lesz a Déli pályaudvar helyén, mennyibe fog kerülni az új ferihegyi gyorsforgalmi út és mitől szokott esténként elbizonytalanodni.

Minden este elbizonytalanodik

A Budapesti Fejlesztési Központnak sok olyan projektje van, amelyeknek a megvalósulása évtizedekig tarthat. A lehetséges kormányváltások kockázatot jelenthetnek – vetette fel a kérdést Vitézy Dávid számár a Népszava újságírója. A BKF vezetője erre így válaszolt: „Végtelen számú kockázatot tudok felsorolni: politikait, pénzügyit, műszakit. Minden este elbizonytalanodom egy kicsit emiatt, azután reggelre legyűröm a kételyeket. Ez ugyanis sose lesz másként. Mióta ezt a céget vezetem, a politikai támogatás az elővárosi vasútfejlesztés és más projektjeink mögött száz százalékos. A forrásokat is megkaptuk. Ha a jelenlegi kormány kap felhatalmazást a folytatásra, akkor ez szerintem így is marad.” – mondta Vitézy. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem lesz kedvenc cég

A BKF vezére azt is elmondta, hogy a HÉV-fejlesztés kapcsán küszöbön álló járműbeszerzésnél nem fognak egy cégnek sem kedvezni. „Nincs szó arról, hogy valamelyik gyártó igényeihez igazítanánk az elvárásainkat” – fejtette ki Vitézy.

Köszönjük a napi 335 ezer érdeklődő olvasónknak, hogy a BudaPestkörnyéke.hu Magyarország TOP legolvasottabb hírportáljai közé került. Részletek itt. Közben a holnapi és mai programajánlónkat ide kattintva éred el!

 

 

100 milliárd

 A ferihegyi gyorsforgalmiról elmondta: Kész engedélyes tervek jövő év végére lehetnek, a kivitelezés 2024 előtt biztosan nem kezdhető el és az is biztos, hogy a végső ár 100 milliárd felett lesz. “Ha jelenlegi kétszer egysávos helyett egy Budapesthez méltó bevezető utat szeretnénk építeni, akkor az nem úszható meg olcsóbban.” – magyarázta a BKF első embere.

Annyi a Déli pályaudvarnak

A Déli pályaudvar kapcsán Vitézy Dávid elmondta, a Duna alatti vasúti alagút megvalósíthatósági tanulmánya arra tesz javaslatot, hogy a Déli fejpályaudvar szűnjön meg és egy új föld alatti átmenő vasúti megálló jöjjön létre a Vérmező mellett két kijárattal: a Széll Kálmán tér és a Magyar Jakobinusok tere felé. Ezt is olvasd el: “Akik naponta vonattal járnak rémtörténeteket tudnak mesélni” – mondta Vitézy Dávid

Mesterterv

A Déli helyén felszabaduló vasúti terület intenzíven beépíthetővé válik. „Ennek a mestertervén is dolgozunk, sokféle városszerkezet elképzelhető itt. De luxus lenne egy metróállomás melletti értékes budai területet érdemi funkciók nélkül kizárólag parkként használni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mindennapos használatra leginkább a lineáris parkok alkalmasak, amelyeken átszelhető egy városrész, biciklizni, sétálni futni lehet az autók zajától mentesen.” – mondta a vezérigazgató.

Ellentétes érdekű önkormányzatok

Vitézy az agglomerációról is beszélt. Elmondta: a kormánynak helyzetéből adódóan van egy csomó térségi fejlesztési feladata, amelyet különböző érdekekkel terhelt települési önkormányzatok, beleértve az eleve kétszintű vezetésű fővárost is, nem képesek egyedül megoldani. Jó példa erre a közlekedés: Budapesten ma 10 autóból 7 az agglomerációból érkezik, ezt a terhelést nem bírják el a fővárosi utak. Ide kapcsolódik: A János-hegy átfúrásáról beszélt Vitézy Dávid, egy új vasúti alagúttal bekapcsolható lenne Budakeszi és térsége is a fővárosi kötöttpályás hálózatba

Aggglomerációra kiterjesztett BKK

„Párizsban, Bécsben és a többi európai nagyvárosban is regionális szinten keresik a megoldást. Már 2018 tavaszán azt mondtam, hogy kellene egy regionális szintű BKK. Az ötletet a főváros sose szerette és most a választások előtt se reális felvetés, de legalább a fejlesztésekben érvényesül a regionális szemlélet a BFK révén.” – mondta. Ez is érdekes: Döntsenek már! Vitézy Dávid szerint nagy baj lenne, ha a pesti oldalon nem épülne meg időben a Galvani hídra vezető új körút

Rémülettel figyel

Vitézy Dávid bevallotta, hogy rémülettel figyeli azokat a politikusi vitákat, amelyekben szitokszó lett a városi beépítés. „A zöld városfejlesztés nem a ne építsünk semmit, hanem éppen a kompakt városépítés. Nem attól lesz zöld valami, ha nő rajta a vadvirág, hanem attól, hogy fenntartható.” – mondta Vitézy Dávid.

Két terepjáró a garázsban

A legnagyobb kihívás ma az, hogy az emberek szétterülő agglomerációba költöznek, ahol ugyan sok a zöld, de a garázsban két terepjáró áll és lehetetlen tömegközlekedést kiépíteni, az ott élők pedig mindenért Budapestre jönnek. Emberek tízezrei költöznek ilyen helyekre. Ez a legkevésbé se zöld. Ahogy persze azok az elrontott fővárosi lakóparkok sem, ahol a területet ki tudja milyen alkuk nyomán faltól falig beépítik. Budapest csak a rozsdaövezeti beruházásokkal, kompakt városként lehet versenyképes az agglomerációval szemben. A 13. kerület jó példa lehet erre – tette hozzá Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Vitézy Dávid – Forrás: Facebook/Vitézy Dávid