A maszk és a távolságtartás csökkenti megfertőződés esélyét és azt is, hogy a fertőzést továbbadjuk – mondta Kacskovics Imre immunológus, az ELTE természettudományi karának dékánja szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Az antitestek

A szakértő felhívta a figyelmet, hogy az antitestek körülbelül 4-6 hónapig napig nyújtanak védelmet egy, a betegségen átesett vagy egy beoltott embernél, ezért szükség van a harmadik oltásra is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Lassú reakció

Hozzátette: vannak olyan folyamatok is, amelyek a vakcina vagy a betegség hatására akár hosszú távon is biztosítják azt, hogy a szervezet képes legyen felismerni a koronavírust, illetve – igaz csak alacsony szinten – antitestek is termelődnek. Ugyanakkor ezekkel az a probléma, hogy túl lassan reagálnak egy esetleges fertőzésre – tette hozzá.

Köszönjük a napi 335 ezer érdeklődő olvasónknak, hogy a BudaPestkörnyéke.hu Magyarország TOP legolvasottabb hírportáljai közé került. Részletek itt. Közben a holnapi és mai programajánlónkat ide kattintva éred el!

 

 

FRISS!

Újabb oltásokra lehet szükség

Kacskovics Imre szerint mivel a koronavírus a különböző mutációk révén egyre agresszívebb lesz, arra kell készülni, hogy újabb és újabb oltásokra is szükség lehet.

Aki nem oltatja be magát

Hangsúlyozta, aki nem oltatja be magát az a halált vagy a maradandó sérülést kockáztatja. Kifejtette: a jelenlegi ismeretek szerint százból két ember belehal a betegségbe, húsz pedig maradandó sérüléssel kerül ki a kórházból.

Kampány az oltás mellett

Az oltás mellett kampányoló kollégáira utalva úgy fogalmazott, “mi mind ugyanazt mondjuk: legyenek szívesek a honfitársaim beoltatni magukat, ezzel tudják magukat és minket, a társadalmat és az ország működőképességét védeni”.

Kezdődik az oltási akcióhét

Amint azt a BudapestKörnyékeh.hu is megírta jövő héten oltási akcióhetet tartanak az átoltottság növelése érdekében. A miniszter azt mondta, jelenleg ötféle koronavírus elleni vakcina áll rendelkezésre, folyamatosan érkeznek a szállítmányok, rendelkezésre állnak a szükséges kapacitások. Öt fajta vakcina áll rendelkezésre. Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a Szputyik elfogyott, így azt nem lehet kérni.

Kapcsolódó:

Mától zárt terekben újra kötelező a maszk

Lapunk arról szintén hírt adott, hogy Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, a csütörtöki Kormányinfón jelentette be, hogy a kormány döntésének értelmében november 20. szombat 0. órától a zárt terekben ismét kötelezővé teszik a maszkot hazánkban.

Orbán Viktor közölte: nyakig vagyunk a negyedik hullámban

A miniszterelnök a Kossuth rádió reggeli műsorában beszélt a negyedik hullámról pénteken, mint mondta éppen nyakig vagyunk benne, továbbá kiemelte, hogy a neheze még csak most jön. A miniszterelnök azt is elmondta, a szakemberek álláspontja szerint a csúcsponton még nem vagyunk túl, az még csak most jön, emiatt pedig a számok is egészen biztosan emelkedni fognak majd.

Bárki elkaphatja

Azt is mondta, hogy a vírust kvázi bárki elkaphatja, viszont az nem mindegy, milyen lefolyású lesz a betegség. Emiatt ismételten hangsúlyozta, hogy az oltatlanok életveszélyben vannak.

Kapcsolódó:

A védelmi intézkedések

Orbán azt is mondta az interjúban, hogy a virológusok egyetértenek abban, a védelmi intézkedések önmagukban nem védenek meg a vírustól, csupán a járvány terjedésének sebességét lassítják. Az egyetlen dolog, ami védelmet nyújt, az az oltás. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: MTI/Rosta Tibor