Több mint 8000 beteget ápolnak kórházban koronavírus-fertőzés miatt, és már 1005 ember igényel lélegeztetőgépes támogatást – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője vasárnap a közmédiával.

Galgóczi Ágnes szerint ez most a fontos

Galgóczi Ágnes elmondta: szombaton 8863 embernél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést, és elhunyt 162, többségében idős, krónikus beteg. Hangsúlyozta: továbbra is fontos a járványügyi korlátozások betartása, a már közterületen is kötelező maszkviselés, az olyan zsúfolt helyek kerülése, ahol nem lehet megtartani a másfél méteres védőtávolságot, és az is, hogy ügyeljünk a higiéniára. Ez mind szükséges a járvány terjedésének megakadályozásához, és az esetszámok csökkenéséhez. zzel a járvány kezdete óta összesen 516 490 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Folyamatosan emelkedik az oltásra regisztráltak száma

Tájékoztatása szerint folyamatosan emelkedik az oltásra regisztráltak száma, már csaknem hárommillióan igényelték a vakcinát, akik közül mintegy 1,6 millióan 60 év felettiek. Hozzátette: mivel ők tartoznak a legnagyobb kockázati csoportba, ezért az időseket oltják be elsőként.

Érkeznek az oltóanyagok

Galgóczi Ágnes kiemelte: az oltóanyagok folyamatosan érkeznek Magyarországra, és folyamatos a felhasználásuk a háziorvosok és a kórházi oltópontok bevonásával. EZ IS ÉRDEKELHET: Erdőkertes egyik háziorvosa döntött: megtagadta a vakcinák beadását

Erre hívta fel a figyelmet

Felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus-fertőzés lappangási ideje 14 nap, ezért a kontaktusok csökkentését követően legalább ennyi idő kell ahhoz, hogy csökkenjenek az esetszámok is. Kiemelte: mivel a vírus brit mutációja sokkal könnyebben terjed a korábbinál, még hetek telhetnek el, mire láthatóak lesznek a lezárások hatásai.

Mindenhol terjed a vírus

Galgóczi Ágnes közölte: az országban mindenhol terjed a vírus, Budapest és Pest megye a legérintettebb. Folyamatosan figyelemmel kísérik a járványügyi adatokat, és akár olyan döntések is születhetnek, hogy megyénként, régiónként eltérő járványügyi intézkedéseket vezetnek be – tette hozzá a járványügyi főosztályvezető. NE HAGYD KI! Megszólalt az erdőkertesi háziorvos: megfenyegette az önkormányzat, erről beszélt Kiss Csaba, aki nem hajlandó részt venni az oltási kampányban

A regisztrált idősek oltása elől van a sorban

Mint azt korábban megírtuk az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán. Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy veszélyeztetettségük miatt a regisztrált idősek oltása van elől a sorban. EZ IS ÉRDEKELHET: Sebészi ollóval támadt betegtársára egy férfi a belvárosi kórház covid-osztályán, a nő életveszélyes sérüléseket szenvedett

Oltanak az AstraZenecácal

A háziorvosok ehhez AstraZenecát kaptak ezen a héten, a kórházi oltópontokon pedig Szputnyikkal és Pfizerrel oltanak. Kérjük, hogy a hosszú hétvégén is tartsák szem előtt, hogy a járvány rendkívül intenzíven terjed, kerüljék azokat a helyeket, ahol nagyobb esélye lehet a fertőzésnek!

A védőoltás az egyetlen út

A járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat. A harmadik hullám kezdete óta újabb egymillióval nőtt a regisztráltak száma, de még így is sokan vannak, akik nem jelentkeztek. Az időseket különösen kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon! A védőoltás életet ment. 

Erősebb a harmadik hullám

A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél. A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány a korlátozások szigorításáról döntött, ezek hétfőtől léptek életbe. Most azért kell zárni, hogy minél hamarabb újra nyithasson az ország. A március 8-tól március 22-ig tartó két hétben életbe lépett újabb védelmi intézkedések a következők. NE HAGYD KI! “Ne add fel Apa, várunk haza!” – kritikusra fordult Bányai Gábor állapota, a fideszes politikus hetek óta lélegeztetőgépen van, öt gyermeke szorít neki

Erre kérik az oltandókat

“Kérjük az oltandókat, hogy akár a háziorvosi rendelőben, akár kórházi oltóponton történik az oltás, az előre egyeztetett időpontra  pontosan érkezzenek, hogy a csoportosulást, a tumultust elkerüljék! Továbbá kérjük az oltandókat, hogy ha tehetik, akkor nyomtassák ki, töltsék ki és vigyék magukkal az oltásra a hozzájáruló nyilatkozatot, mert ez jelentősen meggyorsítja az oltással járó adminisztrációt.” – írják a koronavírus tájékoztató oldalon. zzel a járvány kezdete óta összesen 516 490 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Koronavírus tájékoztató oldal Facebook