Karácsony Gergelyért aggódik a 9. kerület polgármestere, Baranyi Krisztina. Szerinte az új közgyűlésben csak olyanok lesznek, akik a főpolgármester bukását akarják. Állítja: könyen előállhat olyan helyzet, hogy az Országgyűlés feloszlatja a közgyűlést és új választásokat írnak ki Budapesten.

Nem tud törvényesen működni Budapest

Baranyi Krisztina szerint ha az októberi alakuló ülésen nem sikerül egy belső, tehát közgyűlési tag főpolgármester-helyettest választani, és a fővárosi cégeknek nem lesznek igazgatósági, felügyelőbizottsági tagjaik, akkor a város nem tud törvényesen működni. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A kormány embere nevezhet ki új főpolgármestert

„Ebben az esetben némi türelmi idő után a fővárosi kormányhivatal fog kinevezni főpolgármester-helyettest – el lehet képzelni, hogy kik közül válogatna. A kormányhivatal alkot költségvetést, ami jó esetben a minimális működéshez elegendő forrást biztosít. Ha ezután sem sikerül a törvényes működést helyreállítani, akkor az Országgyűlés feloszlatja a közgyűlést.”

Fővárosi mutyik

Baranyi érthetetlennek nevezte, hogy a Tisza Párt távol akarja tartani magát a főváros ügyeitől. Szerinte ha Magyar Péter úgy gondolja, hogy a fővárosban mutyik voltak, a cégeinek vezetésében és ellenőrző szerveiben vállalhatatlan vagy alkalmatlan emberek ülnek, a városvezetés kollaborált a Fidesszel, akkor ültessenek be olyan embereket a cégek felügyelőbizottságába, akik ezeket a mutyikat megakadályozzák.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Alku a kormánnyal

A 9. kerület vezetője azt nem zárja ki, hogy Karácsony Gergely Budapest működésének érdekében alkut köt a kormánnyal, de azt igen, hogy a fővárosban általános Fidesz–Karácsony összefogás jöjjön létre. 

Karácsony megbuktatása

Baranyi szerint Budapest közvetlenül megválasztott főpolgármesterének a munkáját támogatni kell. Bár nagyon úgy tűnik, hogy ebben a közgyűlésben szinte mindenkinek az az érdeke, hogy Karácsony megbukjon – tette hozzá.

Engedett Magyarnak és Vitézynek

Baranyi a hvg.hu-nak adott interjújában arról is beszélt, hogy szerinte Karácsony Gergely Magyar Péternek és Vitézy Dávidnak engedve írta ki cégvezetői pályázatokat, pedig tudta, hogy ha lesz rajta sapka, az a baj, ha nem, akkor meg az.

Nehéz lesz összetartani a Tisza párt szavazóit

A Tiszta párttal kapcsolatban úgy fogalmazott: „a Tisza támogatóinak köre olyan heterogén, hogy ha a párt valóban elkezd dolgozni, döntéseket hozni – és ennek a legfőbb terepe a fővárosi közgyűlés –, akkor ezt a szavazóbázist nagyon nehéz lesz egyben tartani”.

Erődemonstrációk

Baranyi aggódik Budapest szabadsága, a város nyugodt működése miatt. “Aggódom, hogy a közgyűlésben a pártok a két év múlva esedékes országgyűlési választásokra készülve nem a várospolitikára helyezik a hangsúlyt. A város vezetése helyett politikai játszmák, konfliktusok, erődemonstrációk tere lesz a közgyűlés” – nyilatkozta. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere