A legtöbb társasházban az alvállalkozók zöme és a társasházkezelő is katás, az elfogadott törvény szerint a társasházak hasonló kategóriába kerülnek, mint a cégek, ez pedig már rövidtávon komoly rezsinövekedést jelenthet a társasházi lakástulajdonosok számára, nemcsak a társasházkezelők díja nőhet, hanem a karbantartó szakembereké is.

Nagy szigorítás

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon többször beszámoltunk róla, szeptembertől csak egyéni vállalkozás lehet majd katás, 18 milliós éves bevételi határral és az ezt az adózási nemet választó vállalkozók csak magánszemélynek állíthatnak majd ki számlát, cégnek nem.

Színlelt munkavállalás megszűntetése a cél

A magánszemélyekre való számlázás korlátozásával valószínű, hogy a törvényalkotó a színlelt munkavállalást akarta teljesen kiszorítani a rendszerből, a társasházak speciális helyzetét azonban nem veszi figyelembe a tervezet – írja a Társasházi Háztartás. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bonyolult forma

Nem új keletű, hogy a társasházakról, mint egyfajta különleges „nem cég, de nem is magánszemély” identitásokról nem esik külön szó. Sok hazai bank a mai napig nem tudja hova tenni ezt a fajta működési formát, nincs tisztában a társasházak működésével, azok hitelezésének módjával, és mivel nehéz a jelzálog fedezet biztosítása is egy társasházi hitelnél, így inkább a jól bevált cég és magánszemély célcsoportra koncentrálnak.

Nőni fog a közös költség

A társasházak törvényalkotás során való elfelejtése azonban ennél sokkal nagyobb veszélyekkel fenyeget: az egyik, hogy amennyiben a jelenleg megjelentek szerint kerül elfogadásra a törvényjavaslat, úgy a társasházkezelők kénytelenek lesznek a többletterheiket a társasházra, azaz a magánszemélyekre hárítani, így azonnal nő a közös költség, kvázi a rezsi is.

Szakemberek munkadíja is nőni fog

A másik pedig hogy az szakember, aki eddig a zárat szerelte, nem fog tudni dolgozni tovább a meglévő ügyfélkörének, ha pedig még tovább is dolgozna, akkor kénytelen lesz a megnövekedett alapanyag költségen felül a munkájának a többletterheit is ráterhelni a társasházra, azaz a lakástulajdonosokra, így újabb lendületet adva a lakhatási költségek növekedésének.

Felújításra lenne szükség

Magyarországon a társasházak állapota kritikus. Egy felmérés szerint a társasházak 12 százaléka 1946 előtt épült, és ezen épületek 70 százaléka kisebb vagy jelentős felújításra szorul. A világháborút követő újjáépítési időszakban egészen a 60-as évekig kevés lakás épült Magyarországon, az ebben az időszakban épült társasházak a minta 4 százalékát teszik ki, amelyek kétharmada szintén felújítást igényel.

Aránytalan közös költségek

A hazai társasházi ingatlanárak az elmúlt évtizedben csaknem négyszeresére nőttek, közben a társasházkezelők több mint 77 százaléka még mindig 2.000 Ft alatt vállal albetéteként közös képviseletet, közel 60% pedig 1.500 Ft alatti díjat számol havonta a tevékenységéért.

Drága felújítási díjak

Habár a felmérésben szereplő társasházak kicsivel több, mint felének nőtt a megtakarítása az elmúlt 2 évben, de több mint 60 százalékuk nem tervez így sem felújítást, mely valószínű, hogy a négy fal közötti lakásfelújítási támogatások által is indukált, elszabadult építőipar áraknak köszönhető.

Akik nagy bajba kerülhetnek

A 24.hu cikke szerint a legrosszabbul a szellemi foglalkozásokat űző szabadúszók, grafikusok, ügyvédek, egyetemi oktatók, valamint az állatorvosok járhatnak. Ha elfogadják a módosítást, akkor sokaknak mostantól még többet kell majd befizetniük, de lesz olyan is egész biztosan, akinek új munka után kell majd néznie.

Ezt mondta Parragh László

A téma kapcsán Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke pedig a Világgazdaságnak mondta el, hogy szerinte a fenti okokból kifolyólag jelentősen csökkenni fog a katás adózói kör, de véleménye szerint „a most kiesőket nem éri jelentős hátrány, de alapvetően beterelődnek egy másik adónembe, aminek az ellenőrzése jóval egyszerűbb lesz állami oldalról”. Az új szabályok miatt tegnap egész nap tüntettek, amelyről egész nap beszámoltunk.

A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció