November elsején hatályba lépett Magyarországon az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi a munkáltatóknak a koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tételét. Jelenleg az állami szférában dolgozóktól elvárja az állam az oltás felvételét, de mi a helyzet az önkormányzati alkalmazottakkal? Több Budapest környéki polgármestert kerestünk meg, a válaszaikból az derül ki, hogy szinte sehol sem tervezik kötelezővé tenni az oltást.

Gyáva felelősségáthárítás

A BudaPestkörnyéke.hu hírportál megkereste több agglomerációs település polgármesterét. Budaörs első embere, Wittinghoff Tamás válaszában közölte: „Több okból sem tesszük kötelezővé az oltást. Először is, ez egy gyáva és példátlan felelősségáthárítás a kormányzat részéről. Másrészt hová lett az operatív törzs, hol vannak az információk? Mondjuk „A” településen bevezetik a kötelező oltást, a mellette fekvő „B”-ben nem. Mi alapján? Milyen munkajogi abszurd helyzeteket generál mindez? Egyszóval: a Kormány ne a saját kötelességét ossza le a településekre, hanem adja vissza a tőlük törvénytelenül elvett milliárdokat.” – írta portálunknak Budaörs polgármestere. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Komoly következmények

Wittinghoff Tamás hozzátette: „A polgármester – ahogyan más munkáltató sem – nincs birtokában azoknak az egészségügyi, illetve járványügyi adatoknak, amelyek alapján ebben a kérdésben felelős döntést hozhatna – és úgy gondolom, ez nem is tartozik a feladatai közé. Egy ilyen döntésnek nagyon komoly következményei vannak, akár igenlő, akár nemleges formában hozzák azt meg.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Budaörsön nem lesz kötelező

A budaörsi polgármester kijelentette: „Magam kifejezetten oltáspárti vagyok, és az oltás beadatására biztatok minden felelősen gondolkodó embert. Intézményeinkben a dolgozók átoltottsága tudomásom szerint magas. Az intézményvezetők természetesen minden olyan – a korábbi hullámok idején már megszokott – intézkedést megtesznek, amelyet észszerűnek és szükségesnek látnak. Mindezekre tekintettel Budaörsön jelenleg nem tervezem az oltások igénybevételét kötelezővé tenni az önkormányzati intézményekben.” – nyilatkozta a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak Budaörs polgármestere.

Személyesen beszél velük, de nem kötelező

Budakeszi polgármestere, Győri Ottilia a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak elmondta, ő oltáspárti, de az oltás nem kötelező náluk. Személyesen próbálja meggyőzni a kollégáit volt, akit sikerült. A polgármester hozzátette: „Csak a komoly szakemberek véleménye segíthet mindannyiunknak tisztán látni. Ezért nyilvános beszélgetést szervezünk orvosokkal, szakértőkkel jövő hét keddre, november 9., 17 órára a művelődési házba, ahová várunk minden érdeklődőt.” – mondta portálunknak a polgármester.

Szigetszentmiklóson sem köteleznek senkit oltásra

A Dél-pesti agglomeráció legnagyobb városának, Szigetszentmiklósnak a polgármestere, Nagy János röviden válaszolt portálunk megkeresésére. „Nem kívánom kötelezni a dolgozókat. Indokom: Nagy az átoltottsági arány.” – nyilatkozta portálunknak Nagy János.

Gödöllőn nem javasolják, hogy kötelező legyen

Gödöllőről a következő választ kaptuk: „A mai napon polgármester úr a városi intézmények, gazdasági társaságok vezetőit összehívta. Felmértük az oltottsági adatokat, ami szerint 90% fölötti az oltottság. A nem oltottak közt többen egészségügyi okok miatt nem olthatóak, vannak, akik hajlandóak oltazni, de csakis az EU által elfogadott oltásokat veszik fel, illetve a nem oltottak kb fele oltás ellenes. A szociális intézményeinkben az oltottság majd 100%os. Polgármester úr a testülettel is meg kívánja vitatni a teendőket. Az intézmények vezetői nem javasolják az oltás kötelezővé tételét, de mindenkit próbálnak meggyőzni annak felvételére” – írta portálunk megkeresésére L. Péterfi Csaba a gödöllői önkormányzat kommunikációs vezetője.

Gödön is megfékeznék a vírust

Göd polgármestere, Balogh Csaba megkeresésünkre közölte: „Cél az, hogy megfékezzük a virus terjedését, hogy az emberek egészségét védjük. Emiatt, ha valaki az orvosától igazolást kap, hogy nem ajánlott neki megkapnia az oltást egészségügyi okokból, annak eltekintünk ettől a kötelezettségétől. Sajnálatos, hogy a Kormány a felelősséget letolta a munkáltatók szintjére, mert így nálunk is jelezte kolléga, hogy az oltásellenes nézete miatt inkább felmond és új munkahelyet keres. Erre nem került volna sor, ha mindenhol kötelező lenne az oltás. Kíváncsi vagyok, hányan veszítik el emiatt a jelenlegi munkahelyüket, és mennyire sérül a kritikus infrastruktúra.” – írta portálunknak Göd polgármestere.

Szentendrén sem rendelik el a kötelező oltást

Szentendrén sem lesz kötelező az oltás. A város közösségi oldalán arról tájékoztatták a helyieket, hogy „Szentendrén az önkormányzati intézmények és cégek munkatársainak átoltottsága az országos átlag feletti. Erre is tekintettel Fülöp Zsolt polgármester úgy döntött: nem rendeli el a kötelező COVID-védőoltást az önkormányzati intézményekben dolgozók számára.A maszkviselés ugyanakkor hétfőtől kötelező lesz a városi intézmények zárt tereiben.” – írják.

Dunakeszin sem tervezik kötelezővé tenni

Dunakeszin a helyi portál arról tudósít, hogy a információik szerint ott sem nem tervezik az oltás kötelezővé tételét, hiszen a Magyar Közlöny szerint ez nem kötelező, csak lehetőség.

Érden vizsgálják a lehetőségeket

Érdről azt a választ kapta portálunk, hogy az önkormányzat vizsgálja az oltás kötelezővé tételének lehetőségét a dolgozók körében. Ám a kormány nem könnyíti meg a helyzetüket. „Miközben az Orbán-kabinet az önkormányzatokra hárította a felelősséget a kötelező oltás elrendelésében, önkormányzatuknak egyszerűen nem állnak rendelkezésére a szükséges adatok nemcsak arról, hol tart a negyedik hullám Érden, de arról sem, mekkora a város lakosságának átoltottsága.” – írta portálunknak László Ferenc kommunikációs vezető.

Kértek adatokat

Az érdi polgármester munkatársa hozzátette: „A koronavírus magyarországi megjelenése óta Csőzik László többször kért adatokat a kormány szerveitől, hatóságaitól, de egyetlen egy alkalommal kapott még az első hullám idején Müller Cecília országos tiszti főorvostól. A polgármester pár hete – látva a negyedik hullám egyre aggasztóbb adatait – újra adatokat kért a kormány szerveitől a lakosság átoltottságáról, ám azt a választ kapta, hogy „Egy adott település átoltottságára vonatkozóan pontos adatot csak az EESZT rendszerből lehetne kinyerni, azonban ennek az adatnak az ismerete sem változtatná meg az oltást ellenző, vagy az oltást nem kérő páciensek eltökéltségét”.

Merkely Bélával egyeztetett a polgármester

A kommunikációs vezető portálunknak kiemelte: „Most is kértünk adatokat, illetve szakmai állásfoglalást az országos tiszti főorvostól, a  WHO Magyarországtól, virológusoktól. Ma külön konzultált a polgármester Merkely Bélával, a Semmelweis Egyetem rektorával. Bízunk benne, hogy most kapunk Érd-specifikus adatokat, amik segíthetik a döntéshozatalt. Ezek kiértékelése után születhet döntést az oltás esetleges kötelezővé tételéről.” – írták a BudaPestkörnyéke.hu hírportál kérdésére Érdről.

Veresegyházon sem lesz kötelező

Veresegyház polgármestere, Pásztor Béla arról tájékoztatta portálunkat, hogy az önkormányzat intézményeiben és a polgármesteri hivatalban az átoltottság 78%-os, amely alapján nem tartják indokoltnak a védőoltás kötelezővé tételét.

Kötelező lesz egyes helyeken a fővárosban

Kötelező lesz az oltás a főváros bentlakásos szociális intézményeiben a munkavállalóknak. Erről posztolt nem sokkal ezelőtt Karácsony Gergely. Mint fogalmazott: „Az érdekképviseletekkel és a járványügyi szakemberekkel egyeztetve arra jutottunk, hogy nem lehet kötelezően előírni a védőoltást a munkavállalók számára, parancsszóra nem lehet bizalmat építeni. Azonban a bentlakásos szociális intézményekben nem várhat magára a döntés, a Főváros hajléktalanszállóiban és idősotthonaiban kötelezővé tesszük a védőoltás felvételét a dolgozók számára. Ezekben az intézményekben egyébként is 92 százalék feletti az átoltottság a foglalkoztatottak körében, de itt is van a legnagyobb veszélye egy esetleges járványgóc kialakulásának.” – írta a főpolgármester.

Két kerületben lehet kötelező

Az országban elsők között jelentette be a fideszes vezetésű Székesfehérvár és Debrecen, hogy nem lesz kötelező náluk az oltás. Keddi információk szerint a fővárosi kerületek közül csak a 12 és a 16-ban gondolkodnak az oltás kötelezővé tételén. Közben a pedagógus szakszervezetek is jelezték, hogy nem értenek egyet a kötelező oltással, a kormány képviselői pedig közölték: újra átgondolják az oltások kötelezővé tételét az állami szférában. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Krizsán Csaba