Verekedés tört ki a budapesti Mol Campuson működő Virtu étteremben, végül késelés is történt, egy ember életveszélyes sérüléseket szenvedett, egy másik pedig könnyebben sérült meg. A rendőrség is megszólalt az ügyben.
Balhé az étteremben
Óriási balhé volt a napokban a Virtus nevű luxusétteremben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, hogy az eset február 21-én éjszaka történt, amelyről elsőként a Telex számolt be. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Késelés történt
Két társaság szólakozott össze a MOL toronyban üzemelő luxusétteremben, majd verekedni kezdtek, és az egyik férfi két másikat megszúrt. A rendőrség emberölés kísérlete miatt indított eljárást.
Elfogták az elkövetőt
A feltételezett elkövetőt, egy 19 éves férfit egy napon belül elfogták, gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vették. Egy másik embert csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Panoráma a Virtu étteremből

Mi a Virtu?
A Virtu Étterem Budapest egyik legkülönlegesebb fine dining helyszíne, amely a modern gasztronómiát ötvözi lenyűgöző panorámával és elegáns környezettel. A Virtu Restaurant a MOL Campus felső szintjén kapott helyet, így a vendégek nemcsak kifinomult, kreatív fogásokat élvezhetnek, hanem páratlan kilátást is Budapest városára. Az étterem kínálata a magyar és nemzetközi konyha elemeit ötvözi innovatív megközelítésben, szezonális és prémium alapanyagokra építve. A Virtu ideális választás üzleti vacsorákhoz, különleges alkalmakhoz vagy romantikus estékhez, ahol a gasztronómiai élményt a modern luxus és a magas szintű kiszolgálás teszi teljessé. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Virtu étterem a MOL toronyban – a fotó Adobe mesterséges intelligencia segítségével készült

