Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a háromfős bandával szemben, amelynek tagjai agyba-főbe vertek egy férfit két és fél évvel ezelőtt Budapesten, az Örs vezér téri HÉV-végállomás peronján. A térfigyelő kamera felvételeit, amely a balhét rögzítette, cikkünk végén tudod megnézni. 

A peronon italoztak 

A 43 éves férfi a 31 éves öccsével és annak 30 éves élettársnőjével együtt italozott az Örs vezér téren, a HÉV-végállomás peronján. Itt szóváltásba keveredtek a szintén ittas férfival. A veszekedés során a 43 éves férfi kiabálni kezdett, majd félmeztelenre vetkőzve – kezüket emelő társaival együtt – erőszakosan a későbbi áldozat felé indult. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A sínekre menekült 

Áldozatuk megpróbált elmenekülni, és leugrott a sínekre, az ütköző elé. A 43 éves támadó azonban utána ugrott, megragadta a ruháját, és visszahúzta őt a peronra. A nő eközben folyamatosan ütlegelte az áldozatot. Ekkor a nőt az élettársa megragadta, majd többször is erőteljesen meglökte, illetve megrántotta.

Tragédia: Széttárta karjait az atya és a vonat elé lépett. Miért? Mi nyomasztja a magyar papokat? Kattints a videóra!

 

Eszméletlenre verte 

Ezt követően az elkövetők testszerte bántalmazni kezdték az áldozatukat, aminek végén a 43 éves támadó ököllel leütötte az egyedül lévő férfit. Az áldozat elesett, és úgy beverte a fejé az aszfaltba, hogy elvesztette az eszméletét. A támadók ezt követően sietve elhagyták a helyszínt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Életveszélyben volt 

A járókelők által értesített mentők kórházba szállították a férfit, aki néhány perc múlva visszanyerte az eszméletét. Az áldozat súlyos sérülést szenvedett, a támadás módjára és a fejsérülésre figyelemmel azonban fennállt az életveszély bekövetkezésének a reális lehetősége is. A 43 éves támadóra letöltendő börtönbüntetést kértek, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt. A csoportos garázdasággal vádolt társaira felfüggesztettet kértek. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A balhéból készült videó 

Kiemelt kép: részletek a videóból – Forrás: ugyeszseg.hu