Munkahelyéről vittek el a Pest megyei nyomozónők egy főorvosnőt az asszisztensével. A hálapénz mozgásáról a Nemzeti Védelmi Szolgálat tette a feljelentést.

20 ezret kértek

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság által közölt gyanúsítás szerint a kórház főorvosa és asszisztense 10-20 ezer forintot fogadott el alkalmanként a pácienseitől. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megtalálták a borítékot

A rendőrök munkahelyükön lepték meg őket. A munkaidő végén rendelőbe betoppanó nyomozók átkutatták a földszinti helyiséget, s az íróasztal fiókjában heverő mappából, valamint a doktornő köpenyének zsebében lapuló borítékból bankjegyek kerültek elő, de az asszisztens asztalán is árválkodott egy tízezres.

230 ezer volt náluk

A helyszínen lefoglalt összeg meghaladta a 230 ezer forintot. A vesztegetés elfogadása bűntettével meggyanúsított nők nem tettek vallomást, és panaszt tettek a gyanúsítás ellen. Mind a ketten szabadlábon védekezhetnek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Másik eset

Ahogy írtunk róla, júliusban érték tetten az orvost, akit filmbe illő módszerekkel buktattak le, hogy rendszeresen hálapénzt fogad el a betegeitől. A főorvos a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórházban dolgozott. Amikor kiderült, mit művelt, azonnali hatállyal felmentették a munkavégzés alól.

Több tucat esetben tett el pénzzel teli borítékokat

Az orvos legalább 41 esetben tett zsebre hálapénzt tartalmazó borítékokat idén május 31-e és június 20-a között. A nyomozás során házkutatást tartottak a doktor Holt-Tisza partján található otthonában.

Rengeteg pénz került elő

A házkutatás alkalmával a nyomozók 37 millió forintot és 10 millió forintnyi amerikai dollárt és eurót találtak. Ezen felül arany ékszereket is lefoglaltak a bűnügyi technikusok. Egészen kifinomult módszerrel tudták lebuktatni az orvost.

Így bizonyosodott be, hogy tiltott dolgot művel

Magyarországon tilos hálapénzt kérni vagy elfogadni. Ezzel szemben dr. H. Béla mégis ezt tette, így titokban megbízhatósági vizsgálatot indítottak vele szemben. Egy rendőr betegnek álcázta magát, majd a megjelölt, rögzített sorszámú bankjegyeit elfogadta az orvos.

Jól keresett, de ez sem volt elég

A neves, 67 éves kardiológus havonta 2 millió forintot keresett a Blikk információi szerint. Úgy tűnik, ezt a jelentős összeget is keveselte, és hálapénzzel egészítette ki jövedelmét. Kórházi státuszban dolgozott, amikor lehetősége volt rá, hogy magánorvosként folytassa, nem tette meg.

Azonnali hatállyal kirúgták

A Hetényi kórház a szol24.hu megkeresésére válaszolva elárulta, hogy kirúgták a hálapénzeket elfogadó orvost. “A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet munkatársai határozottan elutasítják a hálapénzt és visszaélésnek tekintenek minden ezzel kapcsolatos cselekményt. Éppen ezért az ügyben érintett orvos munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntettük. A hatóságok munkáját a rendelkezésünkre álló eszközökkel támogatjuk” – közölte dr. Kudrjavcev Anatolij orvosigazgató.

Komoly büntetésre számíthat a kardiológus

A Btk. szerint a hálapénz elfogadása vesztegetés elfogadásának minősül. Ezért 1-5 évig terjedő büntetés jár alapesetben, ám ha üzletszerűleg történt mindez, akkor akár 2-8 évig terjedő büntetést is kaphat az orvos. Fontos tudni, hogy a hálapénz adása is tiltott, ezért viszont enyhébb felelősségrevonásra lehet számítani. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Pixabay