Sok millió kínai maszkot dobott piacra az Aldi Magyarországon. 10-es csomagolásban árulják 4 ezer forintba kerül.
Úgy tűnik egyre jobban utolérték magukat a nagy nemzetközi láncok és néhány hét alatt rugalmasan alkalmazkodtak az új igényekhez.
Az egész világ arcmaszkot akar venni, hiszen a legtöbb városban kötelezővé tették a maszk használatát. Karácsony Gergely például még a hét elején jelentette be, hogy Budapest valamennyi kereskedelmi egységében, üzletekben, élelmiszerboltokban, piacokon, továbbá a taxik igénybevételekor is kötelező lesz maszkot, vagy arcot eltakaró kendőt, illetve sálat viselni április 27-től.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
A Pénzcentrum egyik olvasója szúrta ki, hogy az Aldiban már kapható arcmaszk, egy forint híján 4 ezerbe kerül 10 darab, vagyis egy maszkot 400 forintért adnak.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A portál megkereste a céget, ezt válaszolták nekik: Az ALDI Magyarország által értékesített szájmaszkot kizárólag egyféle kiszerelésben, 10 darabos csomagban lehet megvásárolni 3999 forintért, azaz 399 forint/db áron.
Jelenleg 500 000 szájmaszk áll rendelkezésre országosan a magyarországi ALDI-üzletekben. A teljes készletállomány 2 millió darab, vagyis 200 000 csomag, amely az ALDI biatorbágyi központi raktárából kerül majd országos szintű leosztásra.
Az első 500 000 darabot országosan közel egységesen osztotta szét az ALDI az országban, az arányokat tekintve a nagy forgalmú, kiemelt üzletek némileg több szájmaszkot kaptak.
A szájmaszk forgalmazója az osztrák EIE Import GmbH, a termék származási helye Kína. A maszkok háromrétegűek, egyszer használatosak háztartási orr- és szájmaszkok. A termék nem minősül egyéni védőeszköznek, illetve orvostechnikai eszköznek – írták.
Kiemelt kép: Aldi – Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt