Ki nem emlékezne a Covid-járvány talán legborzalmasabb bűncselekményére, amikor egy megbolondult kínai férfi nekirontott a lélegeztetőgépre kötött, mélyaltatásban lévő tanárnőre, O. Mariannára és sebészollókkal kinyomta szerencsétlen nő szemeit, majd megölte. Most bíróság elé állt a férfi, állítólag azzal próbál védekezni, hogy az áldozat a Covid miatt halt meg.

Bíróság előtt a tettes

A 39 éves kínai férfi tegnap állt először bíróság elé. A kirendelt szakértő súlyos elmezavart állapított meg nála. Kiderült a férfi 2009 óta és a családjával Magyarországon. A védője jelezte a bíróságnak, hogy nem tudják elfogadni a kirendelt szakértő megállapítását az áldozat halálát illetően. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem emlékszik semmire

A jegyzőkönyvben egyértelműen az ollók által okozott sérülések vannak megjelölve, ezért másik szakvéleményt csatoltak be. A Blikk szerint, ebben az áll, hogy nem kizárható: O. Marianna a Covidba, nem pedig a szúrásokba halt bele. A kínai férfi tárgyaláson annyit mondott: nem emlékszik semmire.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szakács volt a kínai férfi

Gál Sándor rendőr alezredes, a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője korábban arról számolt be, hogy a 37 éves, magyarul nem beszélő, rendezett családi körülmények között élő, büntetlen előéletű, szakácsként dolgozó kínai férfi egy másik beteget is megtámadott.

Paranoiás férfi

A vádirat szerint a háromgyerekes, szakácsként dolgozó férfinél már jóval a döbbenetes cselekménye előtt jelentkeztek a paranoia tünetei: hallucinált, tévképzetei voltak. Ennek ellenére orvosi segítséget nem kért. 2021-ben covidos lett, ezért a mentők kórházba szállították.

Szobatársára támadt

Mivel az intézményben igen agresszíven viselkedett, a kezét és a lábát az ágyhoz kötözték. Egy idő után azonban jobban lett, a viselkedése is pozitív irányba változott, ezért a kezeit eloldozták. A következő nap minden előzmény nélkül a szobatársára támadt. Betegtársáról letépte az oxigénmaszkot, majd fojtogatni kezdte áldozatát. Szerencsére a nő ébren volt, így meg tudta védeni magát.

Ápolók is veszélyben voltak

Ezután a férfi a kötözésre odatett ollókat bokszerként magához vette, és egy ápoló felé indult. Időközben egy másik ápoló is odaért társához, ők ketten a folyosón hátráltak, és próbáltak ott elérhető tárgyakat, kukák tetejét, tálcákat magukhoz venni, amikkel leszerelhetnék a férfit.

Megtámadta a tanárnőt

A folyosón haladva aztán egy másik kórteremhez értek, ahol lélegeztetőgépen, mélyaltatásban feküdt az 54 éves tanárnő, aki egy évvel ezelőtt, 2021 márciusának elején került az intenzív osztályra. A kínai férfi ekkor váratlanul bement a szobába, kitépte a csövet a nő szájából, és a kezében lévő ollóval közel harmincszor megszúrta a fején. IDE KAPCSOLÓDIK: „Több volt ő, mint tanár, egy igazi pedagógus volt” – A Honvéd kórház Covid osztályán halálra késelt tanárnő hozzátartozói válaszokat várnak

Megszúrta a biztonsági őrt is

A támadás után a folyosóra, majd az előtérbe jutott, itt leszerelték a biztonsági őrök, egyiküket azonban eközben megszúrta a kezén.

Meghalt a tanárnő

A súlyosan megszurkált magatehetetlen tanárnő életveszélyesen megsérült a támadás következtében, a fellépett oxigénhiány miatt az orvosoknak újra is kellett éleszteniük, kritikussá vált az állapota, majd 2021. március 17-én elhunyt.

Elmegyógyintézetbe kerül

Az ügyészség a férfit közfeladatot ellátó személy sérelmére, több ember sérelmére és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádolja. Minden valószínűség szerint az elmeállapota miatt a bíróság kényszergyógykezelést rendel majd el, így a kínai férfi nem börtönbe, hanem az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe kerül hosszú évekre. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Balogh Zoltán