A polgármester gyámság alá vételét kezdeményezi a képviselőtestület. Parádi Katalintól még a gyermekét is elvehetik. Közben a képviselőtestület megvonta a polgármester fizetését és ideggyógyászati kivizsgálását is kezdeményezik. Mi történik a Dunakanyar ikonikus településén? Egy évvel előtt a falu többsége még megválasztotta azt a polgármestert, aki most bexanaxozva és részegen botrányhős lett. Úgy tűnik Parádi Katalin rövid polgármesteri pályafutása tökéletes példája annak, amikor egy aktivista váratlanul becsusszan a polgármesteri székbe, majd szövetségesek és közigazgatási tapasztalat nélkül akar irányítani. Ennek a próbálkozásnak csúnya vége lett, Parádi Katalinnak nincs visszaútja a polgármesteri székbe, ugyanakkor érdemes megértenünk, hogyan fajulhattak idáig a dolgok.

Korrupció és hataloméhség Zebegényben

“Zebegényre évek óta sötét fellegként telepedik a korrupció és a hataloméhség. Kis emberek nagy egója teszi lehetetlenné a békét, amire mindannyian vágyunk” – mondta Parádi Katalin, Zebegény polgármestere még 2022-ben a helyi lapnak, az időközi polgármester-választás kampányában. Pár nappal később Parádi egy lakossági fórumon a „közadatigénylés királynőjének” nevezte magát. Az elmúlt egy évben sok víz lefolyt Zebegénynél a Dunán, a polgármester körül teljesen elfogyott a levegő. A Dunakanyar egyik legszebb településén, évek óta nincs béke, óriási a széthúzás. Polgármesterek jönnek-mennek, testületi tagok lemondanak. Parádi Katalin egy éves polgármesterségének is csúnya vége lett, igaz erről leginkább ő tehet.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megtámadta a képviselőt a polgármester

Ahogy arról az elsők között beszámoltunk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, pár nappal ezelőtt kigyulladt egy faház Zebegényben. A helyszínre érkezett Nyári Péter, önkormányzati képviselő is segíteni. A helyszínen találta a földön ücsörgő polgármestert, aki szidni kezdte őt. A szóváltásból tettlegesség lett, a polgármester egy ollóval úgy vallonszúrta a képviselőt, hogy ömleni kezdett a vér. A képviselőt kórházba vitték, az ügyben a rendőrség is nyomozni kezdett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kiütötte a polgármestert a Xanax és az alkohol

Parádi Katalin elmondása szerint azért volt kiborulva az égő háznál, mert előzőleg a képviselőtestület megvonta 650 ezres fizetését és aggódik, hogy miből fog megélni. Állítja, ezért vett be Xanaxot, ezérti ivott alkoholt és ezért viselkedett úgy a tűzeset helyszínén. A polgármester botrányos viselkedéséről egyébként videó is készült, ezt ide kattintva lehet megnézni. A polgármester ellenfelei azonnal beindították a polgármester teljes kinyírásának gépezetét. Hogy jobban megértsük mi folyik Zebegényben, érdemes egy évet visszamenni az időben.

A korábbi polgármester egészségi okok miatt mondott le

Zebegény korábbi polgármestere, Hutter Jánosné önként mondott le a település vezetéséről 2022 nyarán. Az egészségügyi állapota megromlásával indokolta döntését. Gyógykezelése elhúzódása miatt úgy látta, nem tudja tovább folytatni a munkát. Ezután Parádi Katalin kiélezett versenyben 162 szavazatot kapott, vagyis két szavazat többséggel lett polgármester. 

Azoknak lett a felettese, akiket bírált

Parádi Katalin korábban civilként feltárt egy szabálytalan helyi közbeszerzést, továbbá több zebegényi ügyre is felhívta a figyelmet. A helyiek egy része szerint, Parádi ennek köszönhette, hogy megnyerte a 2022. október 2-ára kiírt időközi választást. Így viszont az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a zebegényi képviselő-testület tagjainak lényegében egy, a munkájukat bíráló helyi aktivista lett a felettese. 

Azonnal beindult a gépezet

Egy évvel ezelőtt, már a megválasztását követő napon berendelték dolgozni az új polgármestert, pedig a határozatot még meg sem kapta a Helyi Választási Bizottságtól a polgármesterré választásának kapcsán. A hivatalban nem volt bent a jegyző, számítógépet, mobiltelefont sem kapott, sőt, még a polgármesteri e-mailekhez sem fért hozzá – írta akkor Blikk.

Leállított egy 400 milliós közbeszerzést

Miután Parádi Katalin akkor megkérte az alpolgármestert a beérkező levelek kezelésére, ő az e-maileket a céges levelezésébe irányította át – állította akkor Parádi. Ezzel az újdonsült polgármester szerint sérültek az adatvédelmi szabályok, ráadásul leállíttatott egy 400 milliós projektet, mert nem voltak neki teljesen tiszták a közbeszerzés részletei. Ezután a polgármesternek reggel 8:00-tól 16:30-ig tartó munkaidőt akartak előírni, amit a hivatalban kellett volna töltenie. 

Súlyos hiba

Parádi Katalin elpanaszolta akkor a sajtónak, hogy nem tud teljes munkaidőben a hivatalban lenni, mivel középsúlyos értelmi fogyatékos, tizenhét éves gyermekét egyedül neveli. A jogszabály szerint munkaideje felét végezhetné otthonról, ám a jegyző még a jelenléti ív vezetésére is felszólította, holott ő nem a munkáltatói jogköreinek a gyakorlója. Többek közt ilyen előzmények után érkeztünk meg 2023. november 11-éhez, amikor kigyulladt a ház és a kiborult polgármester ott ült az úton bexanaxozva, piásan és és rátámadt a képviselőre. Ez súlyos hiba volt.

Vége a polgármesternek, még a gyermekét is elvehetik tőle

Két nappal ezelőtt a zebegényi alpolgármester, Ferenczy Ernő Ervin egy videóban tájékoztatta a település lakóit arról, hogy megvonták a polgármester fizetését, kezdeményezték a gyámság alá vételét és ideggyógyászati kivizsgálását. Az alpolgármester minden döntésüket alaposan megindokolta, jogilag alátámasztotta. A videóból úgy tűnik, hogy Parádi Katalinnak vége. A képviselőtestület döntő csapást mért, Paráditól még a gyermekét is elvehetik, a fizetését pedig vagy soha, vagy sokáig nem fogja látni.

Kinyírta magát

Az egy éve megválasztott Parádinak tehát szinte biztosan semmilyen visszaútja nem lesz a polgármesteri székbe. Esete tökéletesen bemutatja mi történik egy aktivistával, aki egy választáson váratlanul beccsusszan a polgármesteri székbe, majd szövetségesek és közigazgatási tapasztalat nélkül akar irányítani. Előbb utóbb vagy kinyírja magát, vagy kinyírják, esetleg feladja. Hasonló történt Gödön is, ahol a momentumos polgármester körül elfogyott a levegő és lemondott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: