A Déli körvasút fejlesztésével az érintett újbudai zöldterületek is megújulnak, kerékpárral és gyalogosan is bejárható zöldfolyosó jön létre a Budaörsi úttól egészen a Dunáig – közölte a Budapesti Fejlesztési Központ és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. egy közös közleményükben.

10 percenként érkeznek a vonatok

A Déli körvasút fejlesztésének legfontosabb célja, hogy a jelenleginél háromszor sűrűbben, tízpercenként érkezzenek a szerelvények a budai agglomeráció három régiójából a tatabányai, a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi vonalról.

Három irány

Ezután Pesten három irányba folytathatják a vonatok az útjukat: az Élessarok érintésével Pécel, valamint Gyömrő és Kőbánya-Kispest érintésével pedig Ferihegy-Monor felé.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Zöldfolyosó

A közlemény arra is kitér, hogy a beruházó szeretné elérni, hogy a terület kerékpáros-gyalogos zöldfolyosóvá váljon, fásított, parkosított környezetben haladva a Budaörsi úttól a Kopaszi-gátig.

Összefüggő kerékpáros út

A fejlesztésnek köszönhetően egy új, a Hamzsabégi úttól a Rákóczi hídig tartó összefüggő kerékpáros főtengely is létrejöhet, amely a budai felső rakparton futó kerékpárúthoz csatlakozik.

Jó kapcsolatok

Az új útvonal nemcsak az egyéni gyalogos vagy kerékpáros közlekedésre lesz alkalmas, hanem közösségi közlekedési kapcsolatokat is kínál majd egyebek között a Nádorkert megállóhoz meghosszabbított budai fonódó villamos, valamint a már meglévő újbudai busz és villamos járatok révén.

Közvéleménykutatás

A Budapest Fejlesztési Központ és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a minap indított online közvéleménykutatást a Déli Körvasút projektről.

Várost átszelő járatok

A Kelenföld és Népliget közötti körvasúti fejlesztés legfontosabb célja, hogy a vonatok a jelenleginél háromszor sűrűbben járhassanak, közvetlen, a várost átszelő elővárosi járatok indulhassanak Magyarország keleti és nyugati nagyvárosai és az agglomeráció települései között. A déli körvasút a három metróvonallal az M3, M4 és a HÉV-ek fejlesztésével létrejövő M5-el is kapcsolatot teremtene.

Tájépítészet

A vasútvonal környezetének rendezésére most indul a tájépítészeti tervezés. A BFK a tervezés megkezdése előtt kérdőívben kéri az újbudaiak és a vasút mellett élők véleményét arról, mit szeretnének a körvasút környezetében látni.

Lakóövezeti környezetrendezés

lsőként a lakóövezetbe legjobban beépült budai szakasz általános környezetrendezési tervezése kezdődik meg, az ezzel kapcsolatos kérdőív kitöltésére november 15-éig van lehetőség. Egy második körben már a konkrét tervezési döntésekben lehet majd véleményt alkotni.

MTI/BPK, Kiemelt kép: M1-M7 bevezető – Fotó: BPK