Kinyíltak az első hóvirágok a budai hegyekben, hamarosan megérkeznek a virágárusok is az aluljárókba, piacokra. Az illegális virágszedők azonban brutális bírságra, sőt börtönbüntetésre számíthatnak. A hóvirág védett növény, sem szedni, sem árusítani nem lehet, de van egy kivétel – lehet, hogy pont ennek segítségével árul virágot a néni az aluljáróban.

Az enyhe február miatt már megjelentek az első hóvirágok az erdőkben. Érdemes vigyázni vele, mert egyetlen szál letépése 10 ezer forintba kerülhet. A természetvédelmi őrök fokozott figyelemmel ellenőrzik az erdőket, a turistákat. Akinél meglátnak hóvirágot, azt büntetik.

10 szál hóvirág leszedéséért tehát 100 000 forint bírság jár, ez pedig már bűncselekménynek számít, ebben az esetben pedig a védett növények beszerzéséért, árusításáért akár három évig terjedő szabadságvesztés is járhat természetkárosítás bűntette miatt – írja a Pénzcentrum.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ennek ellenére a tavasz közeledtével számos aluljáróban, közlekedési csomópontban és piacon is találkozhatunk – fiatalabb, idősebb – hóvirágot árusítókkal. Persze nem tudhatjuk, hogy az árusok honnan szerezték be a hóvirágot, de a növény attól függetlenül, hogy a magánterületen vagy a természetben fordul elő, védettnek számít.

Egyetlen legális módja azonban van annak, hogy valaki hóvirágot áruljon, mégpedig az, hogyha engedélyt kér arra, hogy mesterségesen neveljen hóvirágot, és azt hozza forgalomba. Ehhez azonban a hatóságok csak úgy tudnak hozzájárulni, ha előtte egy helyszíni szemlén meggyőződnek arról, hogy a tevékenységnek adottak a termesztés feltételei.

Figyelnek az őrök

A Pilis Parkerdő erdészeti szakszemélyzete, mint polgári természetőrök, nyitva tartják a szemüket, hogy szükség esetén értesíteni tudják az őrszolgálatot. A bírságot Budapest környékén a Parkerdő területén az illetékes Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálata szabhat ki.

Ha valaki kijátssza az erdei ellenőrzéseket, és mégis – illegális – árusításra adja a fejét, az szabálysértést követ el, ami 5 000 – 150 000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Ha mi látunk valakit, aki feltehetően engedély nélkül árusítja a hóvirágot, akkor rendőrséghez vagy a közterület-felügyelethez fordulhatunk.

Bűncselekmény vagy szabálysértés gyanúja esetén az ellenőrzést végző szerv számos eljárási cselekményt foganatosíthat, például természetvédelmi hatóság engedélyének bemutatására történő felszólítás, nyilatkozattételre felhívás, helyszíni ellenőrzés, tanúkutatás.

Képek: Hóvirág – Fotó: MTI/Rosta Tibor