Piálni ment a három haver a gödöllői bárba. Alaposan berúgtak, összevesztek egy férfival a bárpultnál, dulakodtak, majd leléptek. Nem sokkal később husángokkal felfegyverkezve visszamentek és mindenkit ütöttek, akit csak értek. Most csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt vannak őrizetben.
A gödöllői nyomozók őrizetbe vették azt a három valkói férfit, akik egy bárban szórakozás helyett több embert is megsebesítettek.
A rendőrségre augusztus 28-án este 23 óra körül érkezett a bejelentés, miszerint egy gödöllői szórakozóhelyen egy társaság több embert karókkal, botokkal bántalmaz.
Hirdetés
A gyanú szerint a három férfi mulatozni indult a bárba, ott azonban néhány kör elfogyasztása után a csapat egyik tagja és egy ott tartózkodó férfi összeszólalkozott egymással, majd dulakodás alakult ki közöttük.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A nem kívánatos vendégek ezt követően távoztak a helyszínről, azonban kis idő múlva karókkal és botokkal felfegyverkezve tértek vissza az orfeumba. Azonnal a tömegre támadtak, és a náluk lévő husángokkal vaktában dobálóztak és ütöttek akit csak értek, melynek során többen megsérültek.
A nyomozók sorban hallgatták ki a tanúkat és alapos adatgyűjtést végeztek, majd néhány órán belül mindhárom elkövetőt azonosították és lakóhelyeikről a rendőrkapitányságra előállították őket.
A nyomozók a 19 éves R. Andrást csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, a 21 éves V. Lászlót csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés bűntettének, a 20 éves O. Attilát pedig csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
A rendőrök a három férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat, melyet a bíróság azóta elrendelt. Velük szemben a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le í írja a police.hu.
Kiemelt kép: illusztráció, egy korábbi ráckevei verekedés helyszínén készült – Forrás: MTI