A magas infláció miatt közel ezer forint is lehet egy iskolai ebéd. A közétkeztető cégek már tárgyalnak az őszi árakról az önkormányzatokkal. Az önkormányzatok többsége azonban egyáltalán nem tudja kigazdálkodni a megemelt árakat, emiatt nagy valószínűséggel a szülőkre terhelik az áremelést.

Drágul a menza

Optimálisan 30 százalékos áremelést szeretnének a közétkeztetésben részt vevő cégek ősztől. Már zajlanak az őszi árakról szóló tárgyalások a bölcsődei, óvodai és iskolai menzákat finanszírozó önkormányzatok a közétkeztető cégek között – írja a Világgazdaság. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Jelentős költségnövekedés

Sáfár Ferenc, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége közösségi étkeztetési szekciójának vezetője a lapnak elmondta, hogy már február végére elolvadt az idei, jellemzően 6-12 százalékos áremelések hatása a közétkeztetési piacon, ahol már a múlt év végén 17 százalékos költségnövekedést érzékeltek a szereplők.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

A háborús sem tett jót

Erre az évre emiatt már eleve a szükségesnél kisebb árkorrekcióval fordultak a vállalkozások, amelyek az időközben kirobbant háború hatásával is gyorsan szembesültek.

Infláció

Már tavasszal 30 százalék körüli áremelés lett volna szükséges és indokolt az élelmiszer- és energiapiacon történt változások hatására, de megemlítette azt is, hogy az infláció is átlépte májusban a 10 százalékos lélektani határt.

Nem tudnak kigazdálkodni az önkormányzatok

Sáfár Ferenc szerint a látható, illetve az érzékelhető drágulás együttes hatása jelentősen meghaladja a közétkeztetők által érvényesíteni kívánt áremelés mértékét. Ez optimálisan minimum 30 százalék lenne ősztől, de ennyit az önkormányzatok többsége nehezen vagy egyáltalán nem tud kigazdálkodni.

30 százalékos áremelés is jöhet

Egyelőre átlagosan 20 százalék körüli áremelés lehetősége körvonalazódik, az eddigiekhez hasonlóan nagy eltérésekkel, régiók­tól, önkormányzatoktól függően 15-30 százalék közötti szórással.

900 forint is lehet egy iskolai ebéd

Ősztől egy iskolai ebéd teljes áron 800-900 forint lehet, így a szülőknek az eddigi 400-500 helyett legalább 100 forinttal többet kellene majd fizetniük a jelenlegi becslések szerint.

Nőtt a szárnyas ára

Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára 40,4 százalékkal 370 forint/kilogrammra, a vágópulykáé közel 27 százalékkal 487 forint/kilogrammra emelkedett 2022 első 21 hetében 2021 azonos időszakához képest.

Az unióban is nőtt a csirke ára

Az Európai Bizottság adatai szerint 242 euró/100 kilogramm volt az egész csirke uniós átlagára 2022 első huszonegy hetében, ami 24,5 százalékos növekedést jelent az előző évihez viszonyítva. A magyarországi ár 37,7 százalékkal 713 forint/kilogrammra emelkedett ugyanebben az összehasonlításban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ennyibe kerül

  • a csirkemellfilé feldolgozói értékesítési ára 43 százalékkal 1628 forint/kilogrammra,
  • a csontos csirkemellé 58,8 százalékkal 1204 forint/kilogrammra nőtt,
  • a csirkemell (összesen) ára csaknem 45 százalékkal 1603 forint/kilogrammra,
  • a csirkecombé pedig 57,5 százalékkal 750 forint/kilogrammra emelkedett 2022 első huszonegy hetében 2021 azonos időszakához képest.

Kiemelt kép: illusztráció